2014. már 19.

Zselízi megemlékezés

írta: vpg_pad
Zselízi megemlékezés

A Rákóczi-szövetség jóvoltából osztályunknak nemrégiben lehetősége nyílt a Felvidékre utazni, hogy az ottani magyarokkal közösen emlékezhessünk meg az 1848. március 15-i eseményekről.

Egyszerre volt furcsa és jó érzés azt látni, hogy bár ott náluk, Szlovákia határain belül néhol még a kokárda viselésének kérdése is meggondolandó, nem felejtenek el visszagondolni e számunkra és minden magyar számára  oly fontos napra.
Nagy szeretettel fogadtak minket, és mi is szívvel-lélekkel adtuk elő műsorunkat a városi ünnepségen, melyet Galbács tanárnő és Váradi tanárnő áldozatos munkájával állítottunk össze. Ezen kívül még részt  vettünk Léván és Zselízen egy kis városnézésen is, melynek során többek közt az egykori lévai piarista iskolát, illetve a piarista templomot is megtekinthettük.
Különleges hangulatban telt el ez az emlékezésnek szentelt egy nap, bizonyára mindannyiunknak nagy élmény volt a felvidéki utazás.
Gloviczki Ráhel
Szólj hozzá

külföld beszámoló megemlékezés