Egy szép nyári reggelen, július 18-án nyolc igen aktív (volt) piarista diák (és közülük egy tanár) útnak indult kerékpárral és egy mikrobusszal (külön köszönet a sofőrnek!) Athénba. Én, egy eme diákok közül, nem tudtam, hogy mire vállalkozom… Lehetetlen leírni csak néhány szóval az út élményét, de talán egy-egy jelenet visszaadja a hangulatát.

• 2. nap: Reggel esik. A szabadszállási plébánián, egy esőház alatt összekucorogva várjuk, hogy alábbhagyjon. Eláll, majd elindulunk. Halason pihenőt tartunk, fürdünk a tóban. Aznap átlépjük a határt. Szabadkán, Kosztolányi szülővárosában, a helyi Caritas embere körbevezet minket, majd meghív minket egy-egy burek-re (jellegzetes helyi étel). Mohón rávetjük magunkat a falatokra, majd továbbhaladunk a szállásunk felé. A palicsi tó mellett tekerünk és nézzük, ahogy meg-megcsillan a lemenő nap a tavon. Csodálatos!
• 4. nap: Este. Az első nomád szállásunkat élvezzük. Agresszív szúnyogok gyötörnek minket, szinte ugrálva fogyasztjuk a vacsoránkat. Komolyan elgondolkozom, hogy érdemes volt-e jönni.
• 6. nap: Svojnovo közelében egy monostornál ébredünk. Egy ortodox reggeli szertartásnak lehetünk a szemlélői. A kis kápolna fala telis-teli aranyozott ikonokkal, tömjénfüst lengi be a piciny épületet és közben hallgatjuk az ég felé szálló dallamokat. Később az apácák elvezettek minket egy gyógyító forráshoz, majd finom kávéval kínáltak. Így kezdtük a napot.
• Szintén a 6. napon estefelé Pecenjevcén megállunk. A fiúk biciklit szerelnek. Egy szerb Easy Rider odajön, mondja, hogy segít nekünk. Szakadt bőrdzsekijében picit olyan hajléktalannak tűnt. Szóba elegyedtünk vele. Kiderült, hogy van egy kiskocsmája a faluban. Aznap a szerb szelíd motorosok jóvoltából a kultúrházban volt a szállásunk. Motoros barátunk másnap rózsát szakított a lányoknak.
• 7. és 8. nap: Átlépjük a macedón határt. A kátyús betonúton (helyi főút) egy nő egy jól megtermett tarka tehenet vonszol, 12éves gyerekek traktort vezetnek. Este szülinapozunk és együtt örülünk egy egyetemi felvételnek. A puszta közepén, egy iskolaudvaron alszunk. Arra ébredünk, hogy rendőrök világítanak a szemünkbe, az iratainkat kérik. Afgán menekültekről kérdezgetnek. Pár órával később keleti dallam zengi be az éjszakát, valaki imádkozik. Reggel több tyúkólnyi baromfi csődül be az udvarra és mászkál közöttünk. Kakasszóra ébredünk. Reggeli „jókedvemben” a papucsomat dobálom feléjük.
  Aznap földutakon, helyi nyelven „zemlján”, tekerünk tovább. Körülöttünk robosztus hegyek, kopár, vadregényes tájak.
• 10. nap: Alkonyatkor. Az Olimposz lábánál, a tengerparton van a szállásunk. Szép tiszta a víz. Hullámok mossák a homokos partot, a lemenő nap fénye rózsaszínre festi az eget. Esti fürdést rendezünk, majd a csillagok alatt, körbeülve, fáradtan fogyasztjuk a vacsorát. A csapat már összekovácsolódott, jókat beszélgetünk.
• 14. nap: Előző nap Thermopülai szorosnál jártunk, most Delfoi felé tartunk. Rekkenő hőség van (40–50°C), egy brutális emelkedőn, szerpentinek sokaságán kapaszkodunk fel a hegyre. Szenvedek… azon vagyok, hogy sikítva ledobom a biciklimet a hegyről… de az nem vinne előrébb. Szétnézek. A hatalmas sziklás hegyek mindenütt, árnyék szinte sehol. Egy-egy óriás leander az út szélén rózsaszínben pompázik, messze a mélységben a hajtűkanyarokon túl a türkizkék tengeren csillámlik a napfény. Fájdalmasan gyönyörű a táj. Végül erőt veszek magamon, majd győzelemittas mosollyal az arcomon felérek. Ez is sikerült.
• 15–18. nap: tengerparti napfelkelte; peloponnészoszi híd, átkelés a hullámok fölött; Patra városa, Szent András vértanú ereklyéje; zsúfolt utcák; defektek, tengelytörés; esti imák; olívabogyós, fetás, pesto-s reggelik; Olimpiában spontán „nemzetközi” futóversenyt szervezünk magunknak, amit egy mezítlábas versenyzőnk nyer; okos tekintetű kecsketömeg enged utat nekünk; meseszép hegyi falvak; 2000 méteres emelkedés egy nap alatt; egy „ungyulu-bungyulu” kiskutyus kieszi a szemeteszsákunk; este a kedves görög szomszédunk meghív minket, vidám esténk lesz, majd másnap igen hosszú ortodox liturgia; Mükéné; tengerpart, hihetetlen tájak; lekváros-joghurt; elképesztő méretű balkán bogarak, kisvárosi kölykök (hello, what’s your name?)…
• 19. nap: Keresztülvágtunk a Korinthoszi-csatornán, tengerparti dimbes-dombos utakon haladva, megfáradt izmokkal, céltudatosan, augusztus 5-én, 2253km megtétele után, végül MEGÉRKEZTÜNK ATHÉNBA.

Athénban még kettő napot töltöttünk, megnéztük a látnivalókat – Akropolisz, Areioszpagosz, Agora, Nemzeti kert… stb. – és volt sok szabadidőnk is mászkálni a városban. Mennyei gyros-t ettünk, kofákkal alkudoztunk. Az utolsó estén tartottunk egy túra-értékelést.
Érdemes volt eljönni erre a túrára! Fantasztikus volt 3 hétig kiszakadni a hétköznapok forgatagából, egy jó kis csapattal egymást támogatni, gyönyörű helyeket „felfedezni”, ismerkedni a szerb-macedón-görög légkörrel, kultúrával és emberekkel, átlépni a határainkat, (hulló)csillagok alatt aludni, fizikailag és a lelkiekben is fejlődni, formálódni… majd néhány hétig kissé elvarázsoltan lassan-lassan feldolgozni ezt az élményt.

 A program a Piarista Alapítvány támogatásával valósult meg.