2014. ápr 02.

Pedro Aguado piarista generális Magyarországra látogat

írta: vpg_pad
Pedro Aguado piarista generális Magyarországra látogat

Pedro_aguado.jpg Pedro Aguado piarista generális április 2-től 16-ig a piarista rend magyar tartományába látogat, ahol több mint tíz oktatási intézményt és számos közösség munkáját, működését is megtekinti. Az út célja a piarista rendházak, iskolák, templomok és világi munkatársak mélyebb szintű megismerése.

Megválasztása óta Pedro Aguado generális folyamatosan látogatja a világban lévő összes piarista rendtartományt, amely útját 2012 októberében kezdte meg. Világkörüli útja során, négy kontinensen összesen 34 országban 1300 szerzetest látogat meg.

Ezek úgynevezett lelkipásztori célú látogatások. Ugyanakkor a rendi szabályzat szerint hivatalos, „kánoni vizitációt” is kell végeznie: hatéves megbízatása során legalább mindenhol egyszer látogatást tesz, amikor ellenőriznie kell, hogy a rendházak, az oktatási intézmények és a plébániák működése a rendi és az egyházi előírásoknak megfelelően történik-e.

A generális atya magyarországi tartózkodása során bepillantást nyer a budapesti, gödi, kecskeméti, szegedi, mosonmagyaróvári, nagykanizsai, váci iskolák, a szerzetesi és világi közösségek életébe, míg a határon túl Csíkszeredába és Nagykárolyba látogat. 

Hozzánk pénteken látogat el!

Szólj hozzá