2016. ápr 23.

Piarista Ifjúsági Találkozó - szubjektív

írta: vpg_pad
Piarista Ifjúsági Találkozó - szubjektív

 

img_1859.JPG

Minden Ifjúsági találkozónak megvan a maga hangulata. A hétvége igen sokrétű volt számomra. Volt ott szomorúság, tanulság, öröm, meghatottság, stb. Mivel ez volt az első igazi lelkigyakorlatom, kicsit tartottam attól, milyen élményt fog nyújtani, és milyen hatással lesz a mindennapjaimra. Kíváncsi voltam, vajon hogyan „szólít” meg ez a pár nap.

A feszültségemet mindenképp oldotta, hogy az egész PIT alatt mi gardíroztuk a többi piarista „testvérünket”. Számomra ez könnyebbséget okozott, mert nehezen kezdeményezek beszélgetést magamtól, így viszont rá voltam "kötelezve". Már az első este jó beszélő partnerekre találtam. Remek volt megtapasztalni, hogy mennyire nyíltak és barátságosak voltak mind.

A szombati nap ...

Tovább Szólj hozzá

szubjektív beszámoló nemzetközi piarista találkozó

2016. ápr 22.

Föld Napja 2016. április 22.

írta: vpg_pad
Föld Napja 2016. április 22.

 

Idén második alkalommal rendeztük meg Föld Napja pályázatunkat, melyre "Kedvenc Nemzeti Parkom" címmel lehetett pályamunkákat beadni. A kivitelezés módja és a kreativitás voltak a fő szempontok az értékelésnél. A váci Duna-Dráva Cement Kft. támogatásával nagyon szép ajándékokat sikerült adnunk a díjazottaknak (pl: társasjátékok, focilabda, sapkák, tollak stb...).
A kreatív alkotások között készült társasjáték, sok szép plakát és egy működő vulkán is!
Nyerteseink:
 I. díj : Bénik Borbála 6.a, Folly-Ritvay Bíborka 6.a, Gável Réka 6.b, Jakóts Blanka 6.a, Jakóts Karolina 8.b
II. díj : Droblich Anna 6.b, Szász Csenge 6.b
III. díj : Loch Lilla 6.b, Mayer Barbara 6.b
I. különdíj: Danka Levente 6.a
...
Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2016. ápr 16.

Váci Piarista tanulók az ITET Kisnémedi központjában

írta: vpg_pad
Váci Piarista tanulók az ITET Kisnémedi központjában

img_20160212_093131.jpgAz Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET) Kisnémedi Látogató és Tájékoztató Irodájában (LTI) kaptak információkat, a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium 13.C osztályos tanulói 2016. február 12-én. A rendezvényre az osztályt Gutbrod András matematika, fizika, informatika munkaközösség vezető, osztályfőnök vezetésével érkeztek a diákok.

Részletek az ITET honlapján .

Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2016. ápr 15.

Idegen nyelvi szavalóverseny

írta: vpg_pad
Idegen nyelvi szavalóverseny

Másodszor rendeztünk idegen nyelvi szavalóversenyt iskolánkban.

angol – német – spanyol -  olasz – francia – latin - lengyel

index_4.jpgA tavalyi szavalóverseny sikerén felbuzdulva idén ismét versmondásra hívtuk diákjainkat. Harminchárom tanulónk nevezett a legkülönfélébb versekkel. Hallottunk régi nagy klasszikusokat eredeti nyelven, voltak kortárs versek, sőt egyik diákunk saját három nyelvre írt költeményét adta elő. Különleges „csemegékben” is volt részünk: hallhattuk az 5.a osztály szavalókórusát, akik egy ritmizált mondókát „játszottak el” nekünk, mulathattunk egy Phaedrus mesén a 8.b osztály latin csoportjának előadásában, láthattunk képekkel tarkított animációt az egyik vers aláfestéseként, rácsodálkozhattunk ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló művészet tanulmányi verseny

2016. ápr 13.

Germanista hétvége Érsekvadkerten

írta: vpg_pad
Germanista hétvége Érsekvadkerten

nemet-tanar.jpeg

Április 8-10-ig második alkalommal rendeztük meg Érsekvadkerten,  a Borbála Vendégházban  Germanista hétvégénket.  14 diák és 3 tanárnő 2 és fél napon keresztül minden helyzetben igyekezett németül beszélni.  Egyik  kislány még németül is álmodott.

A diákokat sorsolás útján 3 csoportra osztottuk, hogy ismerjenek meg másokat is, és a felsőbb évesek tudják inspirálni, segíteni  a fiatalabbakat.Összesen 9 foglalkozást tartottunk és az utolsó napon  egy vetélkedőn adhattak számot a diákok az ott tanultakról.

Az első nap beugró feladata az volt, hogy mindenki hozott magával egy kedves tárgyat, ami számára valamiért fontos. Izgalmas és vicces történeteket hallhattunk, így már meg is alapoztuk a jó hangulatot. A kiadós ...

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló

2016. már 31.

Helytörténeti-helyismereti háziverseny

írta: vpg_pad
Helytörténeti-helyismereti háziverseny

vac_cimer.pngRésztvevők köre: két vagy háromfős csapatok (egy osztályból több csapat is nevezhet, lehetnek vegyes csapatok is). Kategóriák: A versenyzők ugyanazokat a kérdéseket kapják, de a 7-8. és a 9-11. osztályosokat külön pontozzuk.


Nevezés: Nevezni az első feladatsorra adott válaszok beküldésével lehet. A nevezésnek a válaszokon kívül tartalmaznia kell a versenyző diákok nevét, osztályát és felkészítő tanáruk nevét.


Fordulók: A verseny öt fordulóból áll. Az első négy forduló Vác különböző részeihez kapcsolódó kérdésekből áll, amelyek során fel kell keresni a kérdésben szereplő helyeket, olykor egyéb kutakodásra is szükség lesz. A feladatsorokat az iskola honlapján tesszük közzé, a megoldásokat e-mailben várjuk az ...

Tovább Szólj hozzá

tanulmányi verseny

2016. már 22.

Diákjaink az ENSZ Modell budapesti ülésén

írta: vpg_pad
Diákjaink az ENSZ Modell budapesti ülésén

ensz_010.jpg

A világszerte ismert ENSZ Modell konferencia sorozatba 2005-ben kapcsolódott be a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium. Az ENSZ Modell több, mint 60 éve olyan fórumot kívánt teremteni a világ diákjai számára, ahol gondolatokat cserélhetnek az aktuális nemzetközi kérdésekről, és közben elsajátíthatják a diplomácia alapjait, fejlődik vitakultúrájuk, kreativitásuk. Azóta országok és nagyvárosok sora vesz részt a nemzetközi programban.

Idén Sándor Éva tanárnő, a program magyarországi kezdeményezője, a mi iskolánk diákjait is bevonta a három napos KARMUN (Karinthy Model United Nations) ülés rendezvényébe. A Parlamentben kezdődő és az ENSZ-hez hasonló bizottságokban folytatódó üléseken iskolánkból Darai Luca 10b, Gyombolai ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2016. már 15.

Tehetségfórum 2016 - iskolánkban

írta: vpg_pad
Tehetségfórum 2016 - iskolánkban

Az országos roadshow váci állomásának iskolánk, a Váci Piár adott otthont március 10-én.

Az esemény beszámolóját a Tehetségfórum honlapjáról idézzük:

tehetseg_20160310_vac_009.jpg

Ismét nagy érdeklődés övezte, az ezúttal a Piarista Gimnázium és Kollégiumban megrendezett eseményt. A programok négy helyszínen, párhuzamosan zajlottak, központi helyszíne a díszterem volt, ahol Schanda Tamás az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára mellett Téglásy Kristóf a Család- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Ifjúsági Igazgatója, és Futó Béla a váci Piarista Gimnázium és Kollégium igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket.

tehetseg_20160310_vac_011.jpg

A megnyitót követően a színpadon a ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2016. már 11.

Március idusa

írta: vpg_pad
Március idusa

A 168 évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk. A 7. B és a 11. A osztály megemlékező műsorát a díszteremben hallgatták meg az alsós és felsős gimnazisták.

A megemlékezésről készült képek itt láthatók, de hamarosan a felsős megemlékezés teljes videója is felkerül a blogra.

img_9709.jpg

img_9594.jpg

img_9711.jpg

img_9592.jpg

img_9764.jpg

img_9846.jpg

img_9862.jpg

img_9865.jpg

img_9888.jpg

Tovább Szólj hozzá

beszámoló megemlékezés

2016. már 07.

Piarista Ifjúsági Találkozó - Vác

írta: vpg_pad
Piarista Ifjúsági Találkozó - Vác

Piarista Ifjúsági Találkozó lesz Vácott 2017. április 15-17. között

Találkozási lehetőség magyar piarista diákokkal, beszélgetés, imádság, zene, tánc és játék!

Jelentkezési lapot lehet kérni Molnár Lehel, Péli Sándor és Velkey Kristóf tanár uraktól, de itt is találsz.

Részletek a plakáton:

clipboard01_27.jpg

Tovább Szólj hozzá

programajánló nemzetközi piarista találkozó

2016. már 05.

Saul fia - Vácott a Piarista Gimnázium diákjainak (is)

írta: vpg_pad
Saul fia - Vácott a Piarista Gimnázium diákjainak (is)

saul_fia2_kicsi.jpg

Az ofőknél jelentkezzetek! A jegy ára kedvezményesen 800 Ft/fő.

Hozd barátod/barátnőd, de az osztállyal vagy a családdal is jöhetsz!

A film március 19-én (szombaton) 12:00-kor kezdődik a Madách Imre művházban. De mi 11:45-kor találkozunk a bejáratnál. A kedvezményes jegy igénybevételéhez a jelentkezési határidő: március 11.

Tovább Szólj hozzá

programajánló művészet PAD

2016. már 03.

Tanulmányi versenyek - eredmények

írta: vpg_pad
Tanulmányi versenyek - eredmények

Az iskola_.jpgÖrömmel adunk hírt versenyeredményeinkről:

Egészen friss!

Fizika:

Petrik Csaba(8.b) 5. helyezést ért el a Mozaik Tanulmányi Versenyen fizikából.

(Országos internetes levelező verseny)

Gratulálunk Csabának és felkészítőjének Szentesi Imre tanár úrnak!

 

Latin nyelv

Szász Keve (10. a) az Ábel Jenő Latin Versenyen maiores ("nagyok") kategóriában 12. lett! Tőkés Viola (8. b) minores ("kicsik") kategóriában kiemelt dicséretet kapott.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak: Dekiszky Csilla tanárnőnek és Pálfai Remig tanár úrnak!

Mint az ismeretes, két diákunk, Gloviczki Ráhel és Kerti Anna 11. B-s diákjaink képviselték iskolánkat és hazánkat is (más diákokkal együtt) Arpinóban a Nemzetközi ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló tanulmányi verseny

2016. már 01.

Tavaszi véradás

írta: vpg_pad
Tavaszi véradás

index_3.jpgTavaszi véradás!
 
A tanév második felében a Vöröskereszttel karöltve ismét megszervezzük véradó napunkat, melyre mindenkit sok szeretettel invitálunk. 11 órától várjuk nagykorú diákjainkat és a munkatársakat, 12 órától bárkit, aki szeretne másokon segíteni.
 
A véradás időpontja: 2016. március 04. (péntek) 11-13 óráig a Kollégiumi tanulóban
 
A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ és lakcímkártya szükséges.
 
Véradás előtt étkezzenek és igyanak sok (minimum másfél liter) folyadékot!  
 
Egyetlen véradással három betegen segíthetsz: a levett vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a ...
Tovább Szólj hozzá

véradás

2016. feb 20.

Kétségek között

írta: vpg_pad
Kétségek között

A Budapesti Fesztiválzenekar idén is meghirdette az öt éve hagyományteremtő szándékkal életre hívott filmes pályázatát a középiskolák tanulói számára. A pályázaton egyénileg vagy csoportosan (maximum 5 fős csapatokat alkotva) lehetett indulni.  Iskolánk médiaszakköre, a Piar Média elkészítette a filmet, aminek asszociációs bázisa Hamlet és Ophélia kapcsolata, s tragikus sorsuk.  

A filmet itt meg lehet tekinteni, de  lájkolni is kell, mert számít az alkotók versenyénél. (A felületre el kell jutni, s ott lehet a tetszést kinyilvánítani.)
clipboard01_26.jpg

Tovább Szólj hozzá

beszámoló művészet videotár

2016. feb 08.

Szombaton lezajlott a szülői bál

írta: vpg_pad
Szombaton lezajlott a szülői bál

btm_2126v.jpg

Köszönjük mindenkinek, aki megjelent és jól érezte magát a február 6-án megrendezett Piarista Bálon.

Köszönet az iskola vezetésének, hogy munkánkat mindenben segítették, támogatták.

Köszönet a tanároknak, akik a műsorért feleltek, nagyon jó volt látni, hogy a gyerekekből mennyi mindent kihoztak. Köszönjük saját műsorukat is, megtisztelő és megható volt, hogy rengeteg munkájuk mellett még erre is időt szakítottak, hogy felkészüljenek és minket szórakoztassanak. Köszönjük, hogy a gyerekek Teszi programjába a bál is bekerülhetett és köszönjük a „video” szakkör vezetőjének, hogy vezetésével a gyerekek megörökítették az eseményeket.

Köszönjük azt a rengeteg elő- és utómunkát az iskola technikai ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló szülői bál

2016. feb 07.

Bohémélet 2.0 - Modern és opera?

írta: vpg_pad
Bohémélet 2.0 - Modern és opera?

clipboard01_24.jpg„Egy történetet több korban, többféleképpen lehet elmesélni. Épp ezért úgy döntöttünk, műsoron tartjuk az Operaházban a híres, Nádasdy Kálmán által 1937-ben rendezett Bohémélet et, és műsorra tűzünk egy másik interpretációt az Erkel Színházban, melynek megvalósítására korunk egyik legizgalmasabb fiatal operarendezőjét, Damiano Michielettót kértük fel.” (A kép és szöveg forrása: Opera.hu)

Decemberben majd 60-an láttuk a klasszikus rendezést az Ybl palotában. Most a 2.0-ra indulunk. Modern színház, modern opera! És ez nem paradoxon! A 2012-es Salzburgi Operafesztivál sikerdarabját láthatjuk az Erkelben.

Kinek ajánljuk?

  • Aki nem szereti az operát, de szereti a modern színházat.
  • Aki nem szereti a modern színházat, ...
Tovább Szólj hozzá

opera programajánló

2016. feb 06.

Közlemény a Králiky sítúrával kapcsolatban

írta: vpg_pad
Közlemény a Králiky sítúrával kapcsolatban

Kedves sítúrázó diákok, Szülők!

A Králikyba szervezett sítúrával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

  •  pakolás, gyülekezés: 2016. február 12., 7:00 (péntek);
  • érkezés: február 14., ~19:00 után (vasárnap);
  • utazás: külön busszal;
  • szállás: egy pályához közeli panzióban lesz (ágy, ágynemű, zuhanyozó lesz);
  • a csoport rendelkezik csoportos biztosítással;
  • étkezés: mindenki maga gondoskodjék az első napi szendvicses étkezésről, de a meleg vacsorát s a többit (reggeli, szendvicsek az ebédhez, meleg vacsora) biztosítjuk!
  • gondoskodjanak a gyermek megfelelő (réteges) öltözékéről és alkalmas sífelszereléséről!;
  • egyéb felszereléseket (tisztálkodáshoz…) a diáknaptár alapján érdemes ...
Tovább Szólj hozzá

sítúra

2016. jan 21.

Ökumenikus imahét

írta: vpg_pad
Ökumenikus imahét

index_2.jpg"Ti vagytok a föld sója"

"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!"

Iskolánk is csatlakozott a keresztény világegyházak közös imádságához, az ökumenikus imahét Istentiszteleteihez. Kedden a kicsik, szerdán az utolsó két évfolyam diákjai, csütörtökön a 9-10. évfolyam tanulói imádkoztak a keresztény, azaz Krisztus-hívő egyházak egységéért. Az idei ökumenikus istentisztelet liturgikus rendjét a lett egyházak állították össze. Az oltárra lett hagyomány szerint kenyér és só, valamint Isten világosságát szimbolizáló gyertya került. A kenyér egyszerre jelenti a vendéglátás gesztusát, és jeleníti meg az Úrvacsorát, az Eukarisztiát. Az egység szándéka mellett hitet téve minden osztályból két diák – egy ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2016. jan 15.

Fölszállot a páva - beszélgetés az elődöntőig jutó diákunkkal

írta: vpg_pad
Fölszállot a páva - beszélgetés az elődöntőig jutó diákunkkal

magor_1.jpgJanuár 13-án a 9. B osztálytermében beszélgettem Vasvári Magor 8. osztályos diáktársammal. Beszélgetésünk témája a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató és Magor abban elért eredményei. Szóba került maga a műsor, az előkészületek, a rengeteg izgalom, de leginkább arról érdeklődtem milyen visszhangja volt ennek a Magor életében. A Felszállott a páva egy népzenei tehetségkutató műsor, amelyben bárki megmutathatja tehetségét a népzene terén. A nézők a Duna TV, a Duna World, és az M1 képernyőin kísérhették figyelemmel a vetélkedőt.

Mi adta meg a kezdőlöketet, hogy elmenj a műsorba?

Hát igazából szerettem volna megmutatni az embereknek, hogy milyen jó dolog a népzene, milyen érdekes, és érdemes is foglalkozni vele... ...

Tovább Szólj hozzá

szubjektív

2016. jan 12.

Piarista cserkész Japánban

írta: vpg_pad
Piarista cserkész Japánban

Tomori Pál 12. A osztályos diákunk, a 811-es számú Szent József cserkészcsapat őrsvezetője Japánban járt a Cserkész Világtalálkozón. Élménybeszámolója itt olvasható.

japan_015.jpg

2007-ben még újonc cserkészként beszéltük meg az akkori őrsömmel, hogy jelentkezünk majd a Japánban tartandó Cserkész Világtalálkozóra. Ez a gondolat megbeszélés után sok évre elfelejtődött, aztán 7 évvel később a határidő utolsó napján hirtelen felbuzdulásból jelentkeztem a válogatóra, ahol bizonyítanunk kellett rátermettségünket, hogy a legnagyobb cserkész nemzetközi rendezvényen képviselni tudjuk hazánkat. A válogatót követően végtelennek tűnő várakozás után megkaptam az e-mailt, hogy részt vehetek az egy évet felölelő felkészítésben, ami ...

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló

2016. jan 06.

Házszentelés vízkeresztkor

írta: vpg_pad
Házszentelés vízkeresztkor

index.jpg

A házszentelés liturgiáját papi személy nélkül a családfő is végezheti. Itt olvasható a liturgia menete:

 

Családfő: Békesség e háznak!

Mind: És minden lakójának!

Családfő: A bölcsek messze földről indultak útnak.

Mind: Aranyat, tömjént és mirhát hoztak a megváltónak!

Családfő: Könyörögjünk! Áldd meg Uram ezt az otthont és azokat, akik benne laknak! Legyen itt az egész esztendőben egészség, tisztaság, erényesség, alázatosság, jóság és vallásosság. Töltse el szívünket a hála a mindenható Atya, a Fiú és a Szentlélek iránt. Háríts el tőlünk minden ellenséges hatalmat. Szabadíts meg minket minden rettegéstől és háborgatástól, és őrizd meg minket békességben és szeretetben. Maradjon ez az ...

Tovább Szólj hozzá

2015. dec 19.

Gazdag programok az év utolsó napjaiban a Váci Piárban

írta: vpg_pad
Gazdag programok az év utolsó napjaiban a Váci Piárban

suti_006.jpg

Ez első hagyományos karácsonyi programunk a kisPAD-os Luca napi vásár volt. A nagyszünetben tolongó gyerekek sok házi finomságból vásárolhattak a jótékonysági rendezvény keretében. Adományaikkal a kisPAD céljait támogathatták.

 

suti_025.jpg

December 16-án zajlott le az ötödik éve megrendezett PAD-os adventi sütiverseny . Reggel a szakmai zsűri rangsorolta a cukrászati műremekeket, a nagyszünetben a diákok is megkóstolhatták őket. A végeredmény:

1. helyezett: 12. B a szakmai zsűri szerint

1. helyezett: 9. NY a közönség szerint

2. helyezett: 11. C

3. helyezett: 11. A                            GRATULÁLUNK A CSAPATOKNAK!

opera_003.jpg

December 17-én közel 100 diák látogatta meg az Operaházat és az Erkel ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló advent PAD adventi sütiverseny

2015. dec 18.

Az Operaház titkai – karácsonyi Bohémélet

írta: vpg_pad
Az Operaház titkai – karácsonyi Bohémélet

December 17-én több mint 50 piarista diák látogatott a fővárosi Ybl-palotába. Az előadás előtt különleges sétát tehettünk Ókovács Szilveszter főigazgató úr vezetésével. A Székely Bertalan teremben hallhattunk egy rövid előadást az épületről, majd az Operaház műszaki területén tett séta után a nézőtéri padláson keresztül a fedélszékig kapaszkodtunk fel. Nem sokan láthatták így az ország legkülönlegesebb színházát! Sokak első operaházi látogatása minden bizonnyal emlékezetes lett! Ezek után egészen érdekes volt a nézőtérről feltekinteni a kéttonnás függő csillárra, a Lotz-freskóra, vagy rápillantani a Sisi-páholyra… A Bohémélet kedves történetét, Puccini megejtő zenéjét, a klasszikus díszletből áradó ...

Tovább Szólj hozzá

2015. dec 15.

TANULÁSMÓDSZERTAN

írta: vpg_pad
TANULÁSMÓDSZERTAN

images.jpg

Iskolánkban 2015. november 26-án szülőknek, tanároknak, érdeklődőknek tartott előadást Salamon Ágota tanárnő és Somogyi Klára iskolapszichológus Mitől lesz könnyebb a tanulás ill. Boldog gyerek? Jó jegyek? címmel.

A téma fontosságát jelezte, igazolta vissza az a tény, hogy az iskola egyik nagy előadója szinte teljesen megtelt. Ez a kérdéskör mindig nagyon aktuális, hiszen mindnyájan tapasztaljuk, hogy gyermekeink néha nagyon szélsőségesen reagálnak az iskolában rájuk váró kihívásokra. Ez megnyilvánulhat a tanulás iránti közömbösségben, a kényszeres megfelelni vágyásban, esetenként különböző testi, lelki tüneteket produkálva (hasfájás, depresszió közeli állapot, stb.). Ilyenkor a legtöbb szülő megijed, keresik az ...

Tovább Szólj hozzá

beszámoló

2015. dec 14.

Túra a Börzsönyben (ha már unod a bejglit)

írta: vpg_pad
Túra a Börzsönyben (ha már unod a bejglit)

  • Mikor: december 28 -án, hétfőn
  • Táv: 20 km
  • Szint: 750 m
  • Indulás: Márianosztráról
  • Érkezés: Szokolya vasútállomásra
  • Laudetur túramozgalomban: 8 pont
  • 4 délutáni testnevelésről felmentést kapsz
  • Jelentkezés: Juhász Gábor tanár úrnál (8. osztálytól)
  • Határidő: december 18. péntek

 Részletes terv:

Találkozás 7.20-kor a váci vasútállomáson (útközben is lehet csatlakozni). Indulás Vác vasútállomásról a 7.34-es Szobig közlekedő vonattal (diákjegy: 280 Ft, mindenki magának veszi), átszállás buszra, ami Márianosztrára visz (diákjegy: 125 Ft), 20 km gyaloglás a Kopasz-hegyre, Sós-hegyre, Érsek-tisztáson, Kisinócon, Királyréten át a szokolyai vasútállomásig. Vonat indul minden óra egy perckor, tervbe ...

Tovább Szólj hozzá

programajánló túrák laudetour

2015. dec 14.

Tanulni szükséges! - interjú Szegletes Dorka öregdiákunkkal

írta: vpg_pad
Tanulni szükséges! - interjú Szegletes Dorka öregdiákunkkal

Szegletes Dorka a váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanulójaként érettségizett, és nagyon vágyott arra, hogy olyan helyen tanuljon tovább, ahol a versenyképes diploma megszerzése mellett hasonló jó közösséget talál, mint amilyen a gimnáziumban volt. Jelenleg másodéves a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi igazgatás szakán.

12141600_988166181241319_8762160503532291660_n.jpg

Hogyan választottad a Nemzetközi igazgatás szakot?

A jog és a gazdaság is nagyon érdekelt, de nem tudtam biztosan, hogy mit szeretnék. A tárgyleírás és mintatanterv alapján aztán úgy éreztem, hogy ezen a szakon mind a kettőbe belekóstolhatok és kipróbálhatom magamat. Az első félév után már éreztem, hogy ez az, amit szeretnék, szeretem a nyelveket is, és itt van jó nyelvoktatás, ...

Tovább Szólj hozzá

szubjektív öregdiák

2015. dec 14.

VI. Piarista Bál

írta: vpg_pad
VI. Piarista Bál

bal.jpg

Kedves Szülők!

 Az iskola Szülői Szervezete sok szeretettel meghívja Önöket a 2016. február 6-án, 19 órai kezdettel megrendezésre kerülő

VI. Piarista Bálra .

Helyszín: az iskola díszterme.

  Program:

18.00 Kapunyitás,

19.00 Ünnepélyes megnyitó

19.15 – 19.45 Műsor

20.00 Vacsora

  Fellépnek:

az iskola diákjai

 A jó hangulatról idén is a Change Band gondoskodik.

Tombola, büfé, teaház, hajnalig tartó zenés-táncos mulatság.

Megköszönve tavalyi nagylelkű segítségüket, kérjük, idén is támogassák célkitűzéseink megvalósulását a szülői bálon való részvételükkel vagy támogató jegyek vásárlásával, felajánlásaikkal!

Idén a támogatásokból befolyó összeget a jövendő ötödikes ...

Tovább Szólj hozzá

programajánló szülői bál

süti beállítások módosítása