2016. ápr 26.

Kassai zászlót fújt, a váci szél...

írta: vpg_pad
Kassai zászlót fújt, a váci szél...

A Határtalanul pályázat keretében, kassai magyar diákok látogattak el Vácra a Piarista Gimnáziumba. Mondanom sem kell, hogy mindegyikünk lázban égett, várva a „külföldről” érkező diáktársakat. Mindenkiben kérdések sora merült fel: „Milyenek lesznek? Beszélnek-e jól magyarul?” Kíváncsiság és…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló

2015. dec 05.

Megérkeztünk Pozsonyból

írta: vpg_pad
Megérkeztünk Pozsonyból

Nagyszerű élmények után tértünk haza Pozsonyból. A PAD hagyományos adventi kirándulásán 65 fő vett részt, döntően az iskola 8-11. évfolyamos tanulói. Nem túl hideg, de kissé ködös idő  fogadott bennünket, a várat kívül és belül is megtekintettük, sétáltunk a…

Tovább Szólj hozzá

külföld advent élménybeszámoló PAD

2015. nov 15.

Krakkói piarista találkozó

írta: vpg_pad
Krakkói piarista találkozó

Molnár Lehel piarista tanár úr által vezetett váci iskola diákjainak egy kisebb csoportja vett részt a már hagyományosan megrendezésre kerülő krakkói lengyel piarista találkozón. Pesti dugó miatt elakadt busz háromnegyed órát késett az eredeti időponthoz képest. De ez senkit…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló nemzetközi piarista találkozó

2015. sze 23.

Bécsi diákprogram

írta: vpg_pad
Bécsi diákprogram

Szeptember 16-18.: ez a dátum régóta lebegett a szemünk előtt, mint a cserediák-program keretében tervezett bécsi utunk időpontja. A jelenlegi körülmények miatt az út is izgalmassá vált: vajon hol tudunk átmenni a határon, megérkezünk-e biztonságban. Hála Istennek minden baj…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló

2015. sze 15.

TISZTÁN ÉS ÁTTETSZŐN – SMP 2015

írta: vpg_pad
TISZTÁN ÉS ÁTTETSZŐN – SMP 2015

PIARISTA NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ KRAKKÓ, 2015. OKTÓBER 9-11. Nemzetközi találkozóra hívunk, amelyen magyar és külföldi (lengyel, cseh, szlovák, fehérorosz, ukrán) piarista diákokkal találkozhatsz. Színhely: krakkói piarista gimnázium Időpont: október 9. reggeli indulás,…

Tovább Szólj hozzá

külföld nemzetközi piarista találkozó

2015. aug 24.

Piarista Ifjúsági Találkozó - Ausztria

írta: vpg_pad
Piarista Ifjúsági Találkozó - Ausztria

  „Boldogok kiknek szívük tiszta, mert ők meglátják Istent." (Mt 5,8)   Ezen a nyáron az ausztriai Horn városa adott otthont a Közép-európai Piarista Ifjúsági Találkozónak (PYM – Piarist Youth Meeting) július 25-31. között. A közel 300 résztvevő fiatal a következő…

Tovább Szólj hozzá

külföld nemzetközi piarista találkozó 2015 nyara

2015. máj 27.

Kirándulás Tarrégába

írta: vpg_pad
Kirándulás Tarrégába

A katalán cserediákok októberi Vácott tett látogatása után most májusban rajtunk volt a sor, hogy felfedezzük Katalónia szépségeit. Utunk alatt ebben nem is volt hiány! Szerda hajnalban szállt fel repülőnk Magyarországról, s dél körül már a fogadó iskolát fedezhettük fel,…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló

2015. már 14.

Folytatódik a Comenius program

írta: vpg_pad
Folytatódik a Comenius program

Folytatódik a Comenius program.  A januári szlovákiai látogatás után mi fogadtuk a vendégeket még januárban. Közben készülnek a bonni utolsó találkozóra a vállalt anyagok. Színpadi előadás, riportok, videók. A záró program június 20-24-ig lesz, tanárok és diákok utaznak…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló

2015. feb 01.

Európa házhoz jött - váci Comenius-találkozó

írta: vpg_pad
Európa házhoz jött - váci Comenius-találkozó

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, iskolánk a tavalyi tanévben négy másik európai iskolával egy közös kétéves Comenius projektbe kezdett, melynek keretében az EU három pozitív hatását (béke, szabad utazás és szabad kereskedelem) dolgozzuk fel különböző formában. A…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló

2014. nov 04.

Angliából jöttünk...

írta: vpg_pad
Angliából jöttünk...

Mindenhol jó, de legjobb otthon... Végül is nem rossz hazaérkezni és finom vacsorát rendelni a fáradt vándornak, de Nyugat-Európa átutazása is nagy élmény volt. Október 25-én indultunk Vácról, és vasárnap, november 2-án gurult be a buszunk Gent, Canterbury, Leeds Kastély,…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló

2014. okt 29.

BÉCS - adventi kirándulás a PAD-dal

írta: vpg_pad
BÉCS - adventi kirándulás a PAD-dal

Jelentkezni november 25-ig lehet Kalász Ákos tanár úrnál. Jelentkezési lap letölthető innen. Adventi bécsi kirándulás a PAD-dal 2014. december 6-án Indulás: reggel 6:30-kor (PONTOSAN) az iskola elől különbusszal; gyülekezés 6:00-tól, érkezés: az esti órákban 22 óra…

Tovább Szólj hozzá

programajánló külföld advent PAD

2014. okt 20.

A 2014-es krakkói piarista találkozó

írta: vpg_pad
A 2014-es krakkói piarista találkozó

Péntek reggel a többi vácival együtt Sződligeten szálltunk fel a buszra, amelyen addigra már mindenki más fent ült, körülbelül negyven ember – a pesti, szegedi, mosonmagyaróvári és kecskeméti tanárok és diákok is. Úgy háromnegyed óra múlva elhagytuk Magyarországot, és jó…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nemzetközi piarista találkozó

2014. sze 23.

PIARISTA NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ

írta: vpg_pad
PIARISTA NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ

KRAKKÓ, 2014. OKTÓBER 10-12. Nemzetközi találkozóra hívunk, amelyen magyar és külföldi (lengyel, cseh, szlovák, fehérorosz) piarista diákokkal találkozhatsz. Színhely: krakkói piarista líceum Időpont: október 10. reggeli indulás, október 12. esti érkezés Program: sok-sok…

Tovább Szólj hozzá

külföld nemzetközi piarista találkozó

2014. aug 03.

Megérkeztünk Dalmáciából!

írta: vpg_pad
Megérkeztünk Dalmáciából!

A 2015C csapata Kalász Ákos tanár úr vezetésével - Istennek legyen hála! - épségben hazatért. A közel 800 km-nyi bicikli túra beszámolóját Heiszig Benedek írta. Az útról készült videó a videotárban  is megtekinthető.   Idén nyáron a 2015C kerekezni vágyó 14 tagú…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló videotár 2014 nyara nyári túra 2014

2014. júl 21.

Felpakoltak! Irány Dalmácia!

írta: vpg_pad
Felpakoltak! Irány Dalmácia!

Ma késő délután összepakolt a 13. C osztály diákjai, akik egy horvátországi túrára indulnak kedden reggel. Eddig minden nyáron voltak valahol biciklivel. Velencei-tó, Balatonkerülés, Róma, Észak-Dunántúl... Most Dalmácia felé indulnak. Nagykanizsáig vonattal mennek (csakúgy…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló 2014 nyara

2014. már 19.

Zselízi megemlékezés

írta: vpg_pad
Zselízi megemlékezés

A Rákóczi-szövetség jóvoltából osztályunknak nemrégiben lehetősége nyílt a Felvidékre utazni, hogy az ottani magyarokkal közösen emlékezhessünk meg az 1848. március 15-i eseményekről. Egyszerre volt furcsa és jó érzés azt látni, hogy bár ott náluk, Szlovákia határain…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló megemlékezés

2014. már 18.

A belső fény - közös 48-as megemlékezés a felvidéki Zselízen

írta: vpg_pad
A belső fény - közös 48-as megemlékezés a felvidéki Zselízen

„Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberrel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.” (Albert Schweitzer) A 300 éves váci Piarista Gimnázium negyven diákja Untsch Gergely…

Tovább Szólj hozzá

külföld beszámoló megemlékezés

2014. jan 30.

Madridban jártunk - Elindult a Comenius Program

írta: vpg_pad
Madridban jártunk - Elindult a Comenius Program

Elindult a Comenius Program. „Comenius Promoting Europe”. A két évig tartó projektben öt ország egy-egy iskolája vesz részt Németország, Wales, Szlovákia, Spanyolország és Magyarország. 2014. január 23-26-ig volt találkozó és munka Madridban. Most, két tanár: Szabó Pál…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló

2014. jan 06.

Sítábor Szlovákiában

írta: vpg_pad
Sítábor Szlovákiában

3 nap, 2 éjszaka, a teljesen kezdőktől a haladókig, hétfőtől szerdáig. Kiváló pálya, osztrák körülmények, olcsó(bb) síelési lehetőség a sulival. Még a valódi síszünet előtt kisíelheted magad, utána pihenhetsz a síszünetben! Jelentkezési lap rövidesen a honlapon. A…

Tovább Szólj hozzá

programajánló külföld PAD

2013. dec 01.

Global Outreach 2014

írta: vpg_pad
Global Outreach 2014

Idén is volt tájékoztató a Global Outreach katolikus programról, amelynek keretében az elmúlt tanévben egy diákunk Amerikában tölthetett 10 hónapot. Az érdeklődőknek Aujeszky Nóra 11.A osztályos diákunk mesélt a lehetőségről. A program mindenki számára nyitva áll, akinek…

Tovább Szólj hozzá

programajánló külföld Amerika

2013. nov 26.

Versenyben a Jogokért - Uniós ismeretekről szóló verseny

írta: vpg_pad
Versenyben a Jogokért - Uniós ismeretekről szóló verseny

Az alábbi linkre kattintva (vagy a böngészőbe másolva) megtekinthető a Piarista Gimnázium csapatának videója. http://www.youtube.com/watch?v=b7v-ufXJZ7M&feature=youtu.be A nézettség alapján lehet több pontot kapni, így ha rábök valaki a LIKE gombra, az a csapatnak nagy…

Tovább Szólj hozzá

külföld

2013. sze 12.

Utazás a szentatya szülőföldjére - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

írta: vpg_pad
Utazás a szentatya szülőföldjére - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

A Te Deum másnapja, a vakáció első napja, vasárnap, kellemes korareggeli napsütés, lázas készülődés – irány Krakkó!   A Zsigmond-torony harangja alatt Két mikrobusszal, 16 résztvevő diákkal és kísérőikkel indultunk útnak, hogy felkeressük Boldog II. János Pál…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 09.

Tour de ATHENS - 2013 nyár - Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

írta: vpg_pad
Tour de ATHENS - 2013 nyár - Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

Egy szép nyári reggelen, július 18-án nyolc igen aktív (volt) piarista diák (és közülük egy tanár) útnak indult kerékpárral és egy mikrobusszal (külön köszönet a sofőrnek!) Athénba. Én, egy eme diákok közül, nem tudtam, hogy mire vállalkozom… Lehetetlen leírni csak…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2013

2012. dec 12.

Bécs adventben, advent Bécsben

írta: vpg_pad
Bécs adventben, advent Bécsben

Már sokszor jártunk Ausztriában, de Bécsben még soha. Most elérkezett az alkalom. De hogyan fogjuk megérteni, hogy miről beszélnek az emberek odakint? Hogyan fogunk ilyen korán felkelni? – ezek a kérdések sűrűn megfordultak a fejünkben. A kétségek szerencsére hamar…

Tovább Szólj hozzá

külföld advent élménybeszámoló PAD

2012. nov 08.

Ahojte! Magyar, szlovák két jó barát

írta: vpg_pad
Ahojte! Magyar, szlovák két jó barát

Többen szeretnénk, ha a fenti mondás előbb-utóbb elterjedne, ezért is kezdte meg iskolánk 2012 őszén kapcsolatát a nyitrai Szent Cirill és Metód Gimnáziummal. Az egynapos látogatások keretében szeptemberben Vácott láttunk vendégül 15 diákot és tanáraikat, majd októberben mi…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló

2012. nov 07.

SMP, azaz Spotkaniu Młodzieży Pijarskiej

írta: vpg_pad
SMP, azaz Spotkaniu Młodzieży Pijarskiej

Több váci diák is részt vett a krakkói piarista diáktalálkozón, íme Papp Tália (11.C) fényképes beszámolója: E Egy szép csütörtök őszi délután, október 11-én, mi, kecskeméti, nagykanizsai, pesti, szegedi és váci diákok és tanárok elindultunk két nagy busszal…

Tovább Szólj hozzá

külföld nemzetközi piarista találkozó

2012. nov 06.

Róma – fal, videó, élmények

írta: vpg_pad
Róma – fal, videó, élmények

Nyilvánvalóan minden diák látta már az első emeleti aulában, a 11.C osztályterme mellett a római zarándoklatnak emléket állító tablót, mely Farkas Joli és Szűcs Bogi munkáját dicséri (naná, hogy ők is eltekertek az Örök Városba!). Most íme itt van digitalizálva is,…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2012