A vízitúra előtt egy nappal jött egy SMS: Melyik az a legkorábbi időpont, amelyre be tudna jönni holnap reggel a Komenda fiúkkal?

Itt már tudtam, hogy nincs visszaút.

Reggel végül bementünk negyed 8-ra. Ott volt már Zsombi, Markó és megérkeztünk Koko, Sebi és én. Zsombi rögtön a fülembe súgott valamit, amivel rögtön szembesültem, amikor megláttam Móz...Tanár Urat. Ez már rögtön megalapozta a túra hangulatát.

   Segítettünk pakolni a kocsiba, meg a táskákat hordani a rendházból. Utána a piros kisbusszal elindultunk a vasútállomásra. Ott találkoztunk a többiekkel. Úgy alakult, hogy mi fiúk a piros kisbusszal, a lányok pedig a Tanárnőékkel mentek. A Tanár úron kívül volt velünk kettő kísérő. Bartáné Győrffi Mariann Tanárnő és Laci. Lacit itt még nem ismertük meg igazán.... Tehát elindultunk a kisbusszal. Nem jutottunk sokáig, rögtön megálltunk a Tescónál. Bevásároltunk ételt, italt stb. Mindenki megvette magának azt, amire úgy gondolta, hogy szüksége lesz. Vásárlás után mentünk tovább. Az autóban Lehel Tanár urat kicsit kultúrizáltuk, így megismerte a Wellhello-t és a Halottpénzt.

Megérkeztünk Tiszaugra. Rögtön sátrakat állítottunk, utána uzsonnáztunk, beszélgettünk, megismertük Lacit. Eltöltöttünk egy órát a helyszínen, utána indultunk kipróbálni magunkat. A Holt-Tiszán kezdtük az evezést; volt aki ott evezett először, de voltak tapasztaltabbak is. Öt kenuval indultunk el. Az én legénységem Kokoból és Beából állt, ami nem volt túl szerencsés, mert Beával ültünk a bal oldalon, de a hajó így is nagyon dőlt balra, így haladni lehetetlen volt, mert Bea minden húzásnál kiabált, hogy bedőlünk. Így nagy unszolás után legénységet cseréltünk.  

Sári átszállt hozzánk. Így már tudtunk volna haladni, de inkább a beszélgetés maradt. Elmentünk a Holt-Tisza végéig és indultunk is vissza. Mindenki gyakorolta a kormányzást, evezést. A mi hajónkban én voltam a kormányos és gondoltam kiugrok fürdeni egyet. Sári rögtön kiabált, hogy hagyjuk itt! Nem is vártam volna mást. Tehát Sári és Bea tiszta erőből elkezdtek evezni, így a kenu körülöttem keringett. Ezt felettébb viccesnek találtam, így úsztam még egy kicsit. Ekkor Laci két mondatban elmondta Sárinak, hogyan kell kormányozni. Na onnantól úszhattam hazáig.

Hazaértünk, vacsoráztunk a maradék szendvicsekből.

A másnap nehezen indult. Reggel rögtön nagyon sokat kellett pakolni, a kenukat nagyon meredek csúszós helyen kellett levinni. Kb. két órába telt, hogy elinduljunk. Ekkor már a nagy Tiszán eveztünk. Nagyon nagy naptűzésben kellett evezni, de jól bekentük magunkat. Megálltunk ebédelni, strandolni. Nagyon jó fürdőhely volt, mert szép tiszta volt a víz, Koko ezt kihasználva halakat is akart fogni. Nem sikerült neki. Az ebéd elkészítésében mindenki segített, kivéve aki nem. Paprika, paradicsom, kolbász, szalonna vágás, tűz rakás. Lecsót ettünk. Bogrács állványunk nem volt, így Lehel Tanár Úr segítségével három evezőt kötöttünk össze, abból lett az állvány. Nagyon finom volt, csak egy bajunk volt: Nem volt normális ivóvíz. Vagyis volt, aki az artézi vizet tartotta normálisnak, de sokunk szervezete ill. ízlelő bimbói nem nagyon bírták. Később ebből kisebb- nagyobb összetűzések is adódtak.

   Eveztünk tovább. Elég lassan, chillesen haladtunk, ezért legénység csere következett. Sári helyet cserélt Zsombival. Így már jóval gyorsabban haladtunk, de még így is ránk sötétedett. A hajókra lámpákat szereltünk, felvettük a napszemüvegeket és úgy eveztünk tovább.

Megérkeztünk Csongrádra. Egy homokos strandnál kötöttünk ki. A társaság nagy része, velem az élen, elindultunk mosdót keresni. Találtunk egy fizetőset, ami be volt zárva. Markónak itt támadt egy jó ötlete, de végül azt hanyagoltuk és kerestünk másikat. Sikeresen találtunk, nagyon boldogak voltunk. Az akció után rájött a társaság, hogy éhes, ezért egy büfében kértünk melegszendvicseket, és az volt a vacsoránk. A vacsorának egy kedves társaság zenei aláfestést is szolgáltatott, így Lehel Tanár Úr még tovább kultúrálódott.

   Másnap reggel még eltöltöttünk egy kis időt a strandon. Kerestünk tusolási lehetőséget, ill. tojást  

Petinek. Kedves bácsik és nénik jól elirányítottak minket mindenfele, hogy hol találunk tojást. Végül elindultunk egy irányba, mert azt mondták utoljára. Szerencsére út közben összetalálkoztunk másik két nénivel, akik azt mondták még másfél kilóméter, így visszafordultunk, mert mezítláb az sok. Tehát reggeliztünk. Megterítettünk az asztalra, ami egy pokrócból állt. Minden reggel kellett tejet kibontani, ami általában a nyitástól kiömlött. Ez a reggel se volt más, kivéve egy dolog miatt. Ezen a reggelen már sajtot, kolbászt, szalámit, paradicsomot is dobáltunk a földre, amit Sáraóval el kellett temessünk.

Reggeli után még kicsit úszkáltunk a vízben, aztán elindultunk. Zsombival és Sárival eveztem és mindig elől voltunk. Egyszer csak megláttuk, amire egész túrán vártunk. Majom hinta! Ott kikötöttünk és a többiek követték a példánkat. Letáboroztunk. Lehel Tanár Úr talált egy jó helyet, ahol tudunk majd főzni, mert árnyékos. Cuccoltunk volna fel, de egy szépen öltözött öreg Úr álta el az utunkat, aki azt mondta a-a. Így 10 méterrel arrébb főztünk. Ez egy emlékezetes nap számomra. Itt dőltem be először Lehel Tanár úrnak. Ezt a kérdést tette fel: ,, Botond! Kér szőlőcukrot?" Én vakon, naívan rávágtam, hogy igen, de nem sejtettem, hogy a Tanár úr egy új technológiát fejlesztett ki a bográcstartóra. Egy faág, aminek a két végét fogják. Hát én lettem az egyik. Az ebéd chilisbab volt. A jól öltözött bácsi többször is meglátogatott és instrukciókkal látott el minket. Ebéd után eveztünk tovább. Este megérkeztünk egy kemping helyre. Mindenki boldog volt, hogy végre megérkeztünk, mert már sötétedett, de Lehel Tanár úr rögtön lelombozott minket, hogy megyünk tovább. Úgy hogy beültünk és eveztünk tovább. Szerencsére nem volt messze, ahol végül megálltunk és nem is volt sok idő, és még hullócsillagokat is nézhettünk. Megérkezünk az ányási kanyarhoz és mindenki állította a sátrát és feküdt volna le aludni, de mondták, hogy lehet vacsorázni. Mindenki kijött a sátrából, mert nem tudtuk, hogy a mondat folytatódik.... ,,de reggel 7-kor kelünk!" Úgyhogy a társaság nagy része vissza is ment. Kb. 5-en mentünk el vacsorázni. A vacsora májas kenyér kepöccsel volt, de volt, aki májas nélkül ette a kenyeret kepöccsel. Lefeküdtünk aludni és Markóval elkezdtünk fantáziálni a Lyukas Kenyér Óriásról.

Másnap Bea lebetegedett, így jöttek érte a szülei Mártélyra. Ez úgymond jól is jött nekünk, mert így a vásárlás kérdés meg lett könnyítve. Lett dinnyénk, almánk stb. Mielőtt Bea szüleivel találkoztunk volna, mi, ugye ahogy már mondtam, Zsombival és Sárival mindig elől voltunk és így lehetőségünk nyílt végigmenni egy szuper érdekes tanösvényen! Mi persze éltünk a lehetőséggel. Mire végigmentünk, a többiek már utól is értek. Aznap este világosban értünk a szálláshelyre, Algyőn tudtunk fürdeni, mosogatni. Fát kerestünk, vágtunk. Tüzet raktunk, teát főztünk, és nagyon sokat beszélgettünk Lehel Tanár Úrral.

     Este lett és reggel, az ötödik nap. Ez már nem volt nagy táv, simán leeveztük. Útközben megbámult minket egy őz, ami elég furán lebegett a vízen és szaga is volt. Útközben zenét halgattunk, énekeltünk, volt, hogy hátrafelé eveztünk, volt, hogy evező nyéllel, mindent kipróbáltunk. Aztán megérkeztünk Szegedre. A társaság fele vonattal ment Tiszaugra a többiek autóval. A vonaton sokan szenvedtünk. Fejfájás, napszúrás. Főleg Peti és Ákos volt nagyon rosszul. A kalauzok rendesek voltak, adtak Peti fejére vizes törölközőt. Volt olyan kalauz is, aki menekültnek nézett minket, amit nem is csodálok. Tehát megérkeztünk Tiszaugra, onnan akik Dunakeszire vagy Gödre szerettek volna eljutni, Lacival és a Tanárnővel mentek, és akiért Vácra jöttek vagy ott laknak, azok a Tanár Úrral a piros kisbuszban. Itt folytatódott a Tanár Úr kultúrizálása.

   Tehát a vízitúra nagyon tetszett, heteken át beszélgettünk róla itthon, barátok között. Köszönjük szépen ezt a lehetőséget!

 Réthelyi Botond 10. B