2016. júl 11.

Biciklitúra Szent Mártonnal

írta: vpg_pad
Biciklitúra Szent Mártonnal

img_0189.JPGA nyarat jó döntés volt egy kis tekeréssel kezdeni, ezért hamar nyeregbe is ugrottunk, hogy egy hatnapos biciklitúra keretei közt felfedezzük a 10. évfolyammal a Dunántúl látványosságait.

Kirándulásunkat Szent Márton életéből vett idézetekkel tarkítottuk.

Vácról Sopronba való utunkat vonattal tettük meg, ahol egyből gazdagodtunk némi lélekemelő beszélgetéssel egy öreg nénivel, aki valamilyen okból szóba elegyedett néhányunkkal és egy saját verset is elmondott. Közeledése épp nem volt tolakodó, inkább furcsa, hogy ennyire „örült nekünk”.

Folytattuk utunkat Kőszeg felé; sajnos a városig már nem jutottunk el, ezért sátort vertünk Ausztria területén, ahol este feltehetőleg migránsoknak néztek bennünket, mivel egy rendőr bácsival kellett kicsivel később lebeszélnünk, hogy csak békés túrázók vagyunk.

Következő nap Kőszegen keresztül Szombathelyre tekertünk. Itt egy helyi régész kalauzolt bennünket Szent Quirinus és Szent Márton égi, illetve földi születésének helyein. Ezután Sárvárra érkeztünk, ahol a termálfürdőt meg is látogattuk, majd Kemenesmihályfára (ahol a szállásunk is volt) éjszaka érkeztünk meg.

img_0207.JPGKövetkező két napban a Bakonyon és Pannonhalmán tekertünk át. Pápát helyismereti selfizős vetélkedővel ismertük meg, Bakonybélben együtt imádkoztunk a bencésekkel, Pannonhalmán pedig audio guide segítségével ismertük meg a Szent Márton hegyére épült ezer éves monostort. Este – miután az egyik közeli falu kocsmájában megnéztük a Portugália–Wales mérkőzést– sátrakat vertünk és ott töltöttük az éjszakát.

Az ötödik napon Tatán tekertünk át; a helyi strandon kisebb összetűzésbe is kerültünk az egyik úszómesterrel, ugyanis nem fürödhettünk a hat éven aluli gyerekeknek fenntartott medencében. Szállásunk Nyergesújfalun volt a helyi plébánián. Másnap pedig Esztergomba látogattuk. Itt sikerült a legmókásabb helyi nevezetesség megismerési formát kipróbálnunk. Elemistáknak készített munkafüzet segítségével térképeztük fel a bazilika látványosságait. Mivel a teljes csapat lázba jött a feladatoktól és az élményfürdőt érintve vettük Vác felé az irányt, majd este nyolc óra körül érkeztünk meg.

Kellemesen elfáradtunk a túra végére, de legalább együtt töltöttük ezt a pár napot szeretett társaink körében.

Rövidesen több kép is lesz!

 

Szólj hozzá

élménybeszámoló 2016 nyara