2013. sze 14.

Közös nyár a Bakonyban

írta: vpg_pad
Közös nyár a Bakonyban

Egy szép nyári nap az érettségi megpróbáltatásai és egy kemény iskolaév után elérkezett a sokat tervezgetett nap, az osztálytábor kezdete. Kora reggel a buszmegállóban szinte mindenki a hatalmas táskája mögött eltűnve gyülekezett. Majd nekivágtunk térképekkel, sok pácsóval…

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 12.

Kettős kereszt és a János-forrás – a zebegényi cserkésztábor

írta: vpg_pad
Kettős kereszt és a János-forrás – a zebegényi cserkésztábor

A váci Piarista Gimnázium 192. sz. Erdősi Imre Cserkészcsapata idén nyolcadik táborát tartotta, ezúttal Zebegényben a János-forrásnál. Csapatunknál kialakult hagyomány, hogy az általunk létesített táborban a minket fogadó településért valamit teszünk. Ismerve a területet,…

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló cserkészet nyári túra 2013

2013. sze 12.

Dunántúli kerékpártúra - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

írta: vpg_pad
Dunántúli kerékpártúra - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

A 2015C osztály rutinos kerékpárosai ismét nyeregbe pattantak. Ezúttal Róma helyett a Dunántúl lankái, a Balaton-felvidék hegyei-völgyei hívogatták a túrázókat. Komárom, Győr, Pannonhalma, Ajka, Devecser, Gógánfa, Sümeg, Tapolca, Kékkút, Révfülöp, Balatonfüred, Fűzfő,…

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 12.

Utazás a szentatya szülőföldjére - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

írta: vpg_pad
Utazás a szentatya szülőföldjére - Kalász Ákos tanár úr vezetésével

A Te Deum másnapja, a vakáció első napja, vasárnap, kellemes korareggeli napsütés, lázas készülődés – irány Krakkó!   A Zsigmond-torony harangja alatt Két mikrobusszal, 16 résztvevő diákkal és kísérőikkel indultunk útnak, hogy felkeressük Boldog II. János Pál…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 12.

A Szentendrei-sziget körül – Kovács Gergely és Váradi Ágnes tanárnő szervezésével

írta: vpg_pad
A Szentendrei-sziget körül – Kovács Gergely és Váradi Ágnes tanárnő szervezésével

 Naplóbejegyzések a túráról  Augusztus 19. A könnyed váci indulást követően rövid időn belül már a felsőgödi parton csaphattuk agyon az időt a barátságos afrikai melegben. A pesti szigetcsúcs is megvolt kora délutánra, és felfele is jobban haladtunk a reméltnél.…

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 12.

Alsós biciklis tábor - Nagybörzsönyi kerékpártúra Hujbert Tamás tanár úrral

írta: vpg_pad
Alsós biciklis tábor - Nagybörzsönyi kerékpártúra Hujbert Tamás tanár úrral

Augusztus 5. és 10. között kerékpáros táborban vettünk részt maroknyi csapatunkkal a Börzsönyben. Szállásunk a nagybörzsönyi plébánián volt. A túra vezetője Hujbert Tamás tanár úr volt, kísérője Hujbert Flórián öregdiák, esti rendes játékmesterünk. A…

Tovább Szólj hozzá

élménybeszámoló nyári túra 2013

2013. sze 09.

Tour de ATHENS - 2013 nyár - Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

írta: vpg_pad
Tour de ATHENS - 2013 nyár - Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

Athéni kirándulás Juhász Gábor tanár úr vezetésével

Egy szép nyári reggelen, július 18-án nyolc igen aktív (volt) piarista diák (és közülük egy tanár) útnak indult kerékpárral és egy mikrobusszal (külön köszönet a sofőrnek!) Athénba. Én, egy eme diákok közül, nem tudtam, hogy mire vállalkozom… Lehetetlen leírni csak…

Tovább Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2013

süti beállítások módosítása