2012. nov 06.

Róma – fal, videó, élmények

írta: vpg_pad
Róma – fal, videó, élmények

Nyilvánvalóan minden diák látta már az első emeleti aulában, a 11.C osztályterme mellett a római zarándoklatnak emléket állító tablót, mely Farkas Joli és Szűcs Bogi munkáját dicséri (naná, hogy ők is eltekertek az Örök Városba!). Most íme itt van digitalizálva is, lássátok, lejjebb meg egyéb jó dolgok:

roma_tablo.JPG

Ha rákattintasz, nagyban is láthatod!

Itt egy fantasztikus videó a római útról

És íme Szűcs Bogi írása és még néhány gondolat a zarándoklatról, melyek megjelentek az országos újságban, a Piaristák MA kiadványban:

„Mikor megtudtam, hogy iskolánkban biciklitúra szerveződik Rómába a nyáron, biztos voltam benne, hogy ebbe a csatasorba nekem is be kell állnom. Az volt a célom, hogy lelki és fizikai határaimat, korlátaimat megismerjem és túlszárnyalhassam egy olyan közösségben, amely három hétre nemcsak az osztályom, de a családom is lesz. Mikor eljött a várva várt nap, felpakoltunk, majd fojthatatlan boldogsággal a nyeregbe ültünk. Habár az idő a Svájcot idéző szlovén lankákon nem mindig kedvezett, a jó társaságban a szakadó kétnapos eső sem jelentett problémát. Olaszországban az 53 fokos meleggel gyűlt meg a bajunk.  De milyen jó érzéssel tölt el, ha visszagondolok, mennyire őszintén tudtunk örülni a legapróbb hétköznapi dolgoknak is zarándoklatunk során, amelyek itthon említésre sem méltóak. Milyen boldogok voltunk, ha a szállásunkon olykor zuhanyozhattunk, milyen öröm volt, mikor az út szélén almafát vagy fügebokrot láttunk gyümölcseivel, vagy megmártózhattunk és felfrissülhettünk a forró délutánon egy jéghideg hegyi patakban! Persze jótevőinkről sem feledkezhetünk meg, akik az ismeretlen zarándokokat olykor süteménnyel kínálták, vagy vendégül látták egy éjszakára útjuk során. Róma lélegzetelállító volt. Az ókori-modern város, a világ egykori fővárosa a kerékpárral megérkezőnek egyszerre volt sokkoló és lélegzetelállító, hihetetlen és ámulatba ejtő.
Számomra a „lélekben hazatekerés” volt a legmegterhelőbb – majdnem annyi időmbe telt, mint az oda út. Fel sem fogtam, hogy ott voltam, hogy az utat kerékpárral tettem meg, de a legnehezebb azt elhinnem, hogy vége!"

Szűcs Bogi

„Hová? Hogyan? Miért? Megőrültél? – kérdezték a barátaim, mikor megtudták, hova is biciklizem a nyáron. Egy biztos, erre az útra életem végéig emlékezni fogok, és büszke leszek rá.”

Nagy Tímea

„Ha valaki másfél évvel ezelőtt azt mondja, hogy elbiciklizem Rómába, kinevetem, és annyiban hagyom a dolgot."

Németh Anna

„Rengeteget nevettem, és örültem, hogy a többiekkel lehetek. Megtanultam elviselni a nem megszokott körülményeket. Ha kellett, segítettük egymást, ha valakinek rossz kedve volt, felvidítottuk. Tudtuk, hogy egymásra vagyunk utalva, és azt is, hogy utunkat csakis együtt tudjuk megtenni. Minden egyes nap bizonyította, hogy Isten velünk van, vigyáz ránk, gondoskodik rólunk, ha mi is megteszünk mindent magunkért. Nagymamakoromban büszkén fogom mesélni unokáimnak :)”

Kovács Luca

Szólj hozzá

külföld élménybeszámoló nyári túra 2012