Egy évvel ezelőtt Futó Béla igazgató úr mesélt amerikai élményeiről. Most  Aujeszky Nóra 11. a-s diákunk osztja meg tapasztalatait, kedves emlékeit amerikai tanulmányi útjáról.

Global Outreach (GO) – a volt szocialista Kelet- és Közép-európai országok 10-11.-es katolikus diákjai vehetnek részt a 10 hónapos amerikai tanulmányúton, hogy hazatérve – élményekkel gazdagodva – építsék hazájuk Egyházát. Ebben a programban Aujeszky Nóra 11. a-s diákunk vett részt a tavalyi évben. Élményeiből egy kis ízelítő:

Hogy nyílt lehetőséged arra, hogy Amerikában tölts egy évet?

Amikor úgy 7. osztályos lehettem, két amerikai ember jött be hozzánk az egyik angolórán, és tartott előadást. Nem sokat értettem belőle. Még jó, hogy volt ott valaki, akinek az volt a feladata, hogy mindannyian értsük, miről van szó: lehetséges, hogy a gimnázium során egy évet egy amerikai iskolában töltsünk el. Az ambiciózusabb és kalandvágyóbb emberekben rögtön meggyúlt a szikra: kimenni, világot látni, szerencsét próbálni, egy évig máshol, máshogy élni...

A hetedik osztály már nagyon régen volt.

Igen, jó régen, de a bennem lévő szikra úgy döntött, lángra gyúl 10. osztály táján. Akkor már szinte csak én szerettem volna belevágni a nagy útba.

Sokat kellett dolgozni a pályázaton? Milyen feladatoknak kellett elvégezned?

Az első feladat a sok-sok oldalas jelentkezés kitöltése volt, majd a tanári, egyházi ajánlások, egészségügyi igazolás beszerzése. Aztán a felkészülés a személyes interjúra, és maga az interjú. Itt szeretném megköszönni az összes tanárnak, aki segített, ajánlást írt, tanított, felkészített; mindegyiküknek hálás vagyok. Az interjú után hosszú várakozás következett.

De csak kiválasztottak és elkezdődhetett életed tán legnagyobb kalandja. Nem volt benned egy kis félsz?

Amikor jött a levél, hogy kiválasztottak, aztán hogy tényleg mehetek, mert vár egy befogadó család, akik a 10 hónap alatt a gondomat viselik, nagyon boldog voltam. Azonban búcsút mondani a barátoknak, az osztályomnak, a családomnak volt az ár, amit fizetni kellett ezért. Persze ott volt a pecsét, hogy visszajövök. Tíz hónap nem olyan sok idő... ugyanakkor nagyon is az. El sem tudtam képzelni, hogy mennyi. Így visszagondolva talán nem is baj, hogy nem tudtam. Persze jöttek innen-onnan a megjegyzések, ki ijeszteni, ki inkább talán marasztalni akart, az ember maga sem tudja, hogy jól dönt-e, illetve mi is az, amiről dönt...

Milyen gondolatok kavarogtak benned az indulás napjához közeledve? Mégis 16 éves vagy, sok ezer kilométerre leszel szeretteidtől, s a 10 hónap az 10 hónap.

Furcsa. Valahogy könnyű volt nekivágni az ismeretlennek a kalandvágynak köszönhetően. A nehéz valóban az volt, hogy elszakadjak az itthoni szeretteimtől. Búcsút intettem nekik, de tudtuk (reméltük), hogy „hamarosan” visszajövök. Addigra már túl voltunk a cserediákprogram, a Global Outreach nyári táborán, ahol megismertük azokat a diákokat, akiket hasonlóan kiválasztottak Litvániából, Lettországból, Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról. Ez egy intenzív nyelvi kurzussal is felért.

Mi volt az első benyomásod, élményed Ámerikáról? S hogy indult a program ott kint?

Chicago viharos város. Ugyanis – vihar lévén – késve értünk Chicagóba, egy kényszerpihenőt tartva. Aztán az első pár napot ideiglenes fogadó családoknál töltöttük, akik az Orientation alatt biztosítottak nekünk szállást. Ez egy kb. egy hétig tartó bevezetés, amin csak a mi nemzetközi „osztályunk” és a GO pár embere vett részt. Fontos ez az egy hét, hogy kipihenjük az időeltolódást, átálljunk az angolra, egy alapvető ismertetésen átessünk és megpróbáljuk felfogni, mi is történik velünk. A GO legnagyobb ereje a szeretetben rejlik. Az a közösség, amivé a mi osztályunk (is) fejlődött ezalatt az egy év alatt, úgy, hogy alig pár hétig láttuk összesen egymást, szinte hihetetlenül összetartó, szerető közösség. Jó volt, hogy ebben a „védőburokban” maradhattunk még egy pár napig kiutazásunkkor. Ennek a végén találkoztunk az „igazi” fogadócsaládunkkal, akik elvittek minket az új otthonunkba és ezzel igazán kezdetét vette az évünk...

Milyen az amerikai iskolarendszer, hogyan kezdődött neked a kinti tanéved?

 Amerikában a tanév több iskolában már augusztusban kezdetét veszi. Így volt ezzel az én iskolám is, ahol augusztus 20-án kezdtem a tanévet. Még iskolakezdés előtt volt egy konzultáció, ahol egy tanulmányi tanácsadó segített az óraválasztásaimban. Amerikában ugyanis már gimnáziumban maguk a diákok választják ki tantárgyaikat, persze bizonyos megkötésekkel, vannak pl. alapórák, de ők választják, hogy az erősebb nyelvi, vagy az erősebb kémia, biológia órára szeretnének menni, vagy megelégszenek az alapszinttel. De vannak a magyar oktatási rendszerben nem előforduló órák is, pl. az teljesen természetes, hogy minden középiskolának zenekara van, így a zenekar is órarendi óra (itt megjegyzem: az egyik legjobb!), van lehetőség különleges művészeti órára, illetve különböző tudományágakba is (pl. pszichológia, társadalomtudomány, robotika) is betekintést nyerhetünk egyes órákon. A félévek (szemeszterek) külön voltak itt is, ráadásul vizsgáznunk is kellett az egyes tárgyakból a félév végén.

Milyen tantárgyakat választottál?

Az első félévi órarendem színes volt, ezekre az órákra jártam: Fémművészet, Angol, Amerikai történelem 1920-ig, Keresztény életformák, Gyerek és Család tanulmányok, Matek, Tanulószoba, Zenekar. Második félévben volt pár váltás (némely tárgyak csak egy, mások mindkét szemeszterben tartanak), új tantárgy volt az Emelt Gyerek Fejlődés(tan), az Ima&Spiritualitás, és a Bevezetés a pszichológiába. Zenekaron, Matekon, Tanulószobán, Törin és Angolon maradtam.

Milyen különbségek vannak még mondjuk a VPG és a kinti iskolád között?

Az iskolában mindenkinek van egy szekrénye, amihez számzáras lakat jár. Meggyűlt vele a bajom az elején, de később már egészen megszokott volt, hogy a négyperces szünet alatt el kell menni a szekrényhez, fölvenni az általában igencsak nehéz tankönyveket, vagy a fuvolát és menni tovább a következő terembe. Itt nincsenek osztálytermek, hanem a tanároknak van termük, és a diákok mennek a tanárokhoz. Minden nap ugyanazok az óráink vannak, és ebédszünet szakítja meg az órarendet.

Milyen hangsúly van a kinti művészeti oktatáson? Hogy kell értenünk az, hogy órarendbe illesztett „zenekar óra”?

A zenekar hatalmas élmény volt. Itthon én zongorázni tanultam, de így nem volt esélyem a zenekari órákra. Amikor kimentem Amerikába, ott sem tudták volna nagy hasznomat venni zongoristaként, azonban a zenekari tanárom lehetőséget kínált arra, hogy elkezdjek egy új hangszert. Így kezdtem el fuvolázni. Az első hónapok nagyon nehezek voltak, amikor fuvolázni tanultam, de a tanárom segítsége és a zenekari légkör segített. Egészen más az, amikor az iskolában minden nap lehetőség nyílik – órai keretben! - zenélni, mintha csak szürkén, passzívan telik a nap. A zenekar felvonulásokra megy, koncertezik, illetve iskolai sportcsapatok mérkőzésein is játszik (pl. amerikai foci, kosárlabda, jégkorong). A zenekar volt az évem egyik legnagyobb ajándéka. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Az amerikai ifjúsági filmeken nagyon fontos szerepet kap a helyi gimnázium sportcsapata. Foci, kosár, amerikai foci… Milyen ez, ha nem a filmvásznon látod?

A másik nagy élmény számomra – és valószínűsítem a legtöbb GO-s diák számára is – éppen a sport volt. Az amerikai iskolák nagy hangsúlyt fektetnek a sportokra, mindennapos edzések, sok verseny, karakteres edzők várják a sportolni vágyókat. Három sportszezon van: az őszi, a téli és a tavaszi, más-más sporttal kecsegtetve. Én az őszi szezonban sportoltam, a tájfutást választottam. Az edzőm egy kiemelkedő személyiség volt, a száz fő körüli csapatunkból mindenkit ismert, mindenki fontos volt számára, mély hitű ember volt, akinek célja az volt, hogy mindenkiből kihozza a legjobbat, bármekkora különbséget is jelent ez a tanulók között. Kemények voltak a mindennapos edzések, aztán a versenyek, de mindkettő megérte, mert olyan élményeket kaptam tőlük, amik végigkísérnek egész életemben. A sport egy olyan eleme az ottani iskolai életnek, amit nem érdemes kihagyni.

Milyen speciális karaktere van még az amerikai iskoláknak?

Az iskolában különböző klubok is működnek, én ezen belül háromnak, az Íróklubnak, a vallási csoportnak és a Model UN (ENSZ-modellező) klubnak voltam a tagja. Ez utóbbi nagyon érdekes volt. Ebben több iskola részt vett, más-más országokat képviselve. Mi Portugáliát képviseltük, és abból készültünk a Konferenciára. A Konferencián más-más szervezetekbe voltunk beosztva, én egy másik lánnyal az Európai Unióban képviseltem Portugáliát, ott kellett problémákra megoldást találni.

Az iskolai életben a zenén, a sportokon, és a klubéleten kívül lehetőség van kórusi, színjátszó tevékenységre is. Az iskola is próbálja minél színesebbé tenni az évet. Három iskolai táncmulatságot is szervez ennek részeként a diákoknak ősszel, télen, és tavasszal. A legnagyobb táncesemény (ami talán nálunk a szalagavató, de nagyon más) az a Prom, ami nagyestélyis bál, ahol a tánc ugyan nem formális, de egy előkelő vacsora előzi meg és csak a 11.-es és 12.-es diákok vehetnek részt rajta.

Milyen egy hétköznapi amerikai iskolás napja? Például a filmeken látható zord egyenruha csak a filmeken van, ugye?

Nem, az iskolánkban szigorú egyenruha van; általában speciális iskolai címerrel ellátott pólóingeket, vagy ingeket viseltünk (fehér, zöld, és kék színben, mert ezek az iskola színei), nadrágnak drapp, illetve sötétkék színt vehettünk fel, szoknyából szintén, annak térdig kellett érnie. Ezt néha ugyan jutalmakkal fel lehetett oldani, többször kaptunk „farmer napot”, amikor felvehettünk farmernadrágot is. Katolikus iskolába jártam kint, ahol a modernitás és a katolikus vallás teljesen jól megfért egymás mellett, de az iskola vállaltan katolikus értékeket közvetített.

Volt olyan program kint, ami a VPG-re emlékeztetett?

Lehetőségem nyílt a programom részeként önkéntes munkát is végezni, lovasterápiában segédkeztem, ami szintén fontos számomra ebből az évből. Olyan ez, mint itt a TESZI. Minden önkéntes munka valahol nagyon alapvető, fontos és emberi. Minden embernek értékes az élete. De akik segítenek, azok érzik is ezt, ahogyan a szeretetet is, ami a segítés alapja.

Milyen benyomást szereztél Amerikáról az iskolán kívül?

A hely, ahol éltem, Wisconsinnak az öbölparti része, a béke és a virágzás helye. Ami engem nagyon megdöbbentett Amerikában, az az volt, hogy tényleg nincsenek általában kerítések a házak körül. Sokat adnak a házak kinézetére, gyönyörű házakat láttam, azzal a bizonyos szép zöld gyeppel körülvéve persze, de kerítés nélkül. Nincs szükségük rá. Ez a mély bizalom és köznyugalom valószínűleg onnan eredhet, hogy ez egy nagyon vallásos hely. Ha az ember körülnéz a házakban, keresztény dekorációs kellékekre talál. Ha az ember bekapcsolja a rádiót, nem egy (!) keresztény adóra talál, ahol mai zenéket játszanak, többféle stílusban. Itt él a vallás. És virágzik. Az emberek a vallásban élnek, nem külön dologként kezelik azt az életüktől elszigetelve. Mosolyognak, pozitívak, nyitottak, segítőkészek, befogadóak. A templomokban minden generáció megtalálható kicsitől a nagyi(i)g. Az emberek jókedvűek és nevetnek. Sokan - talán inkább a kívülállók – ebben valami felszínességet láthatnak. De az a dolog felszínes, amiben mi csak felszínesen vagyunk benne. Minden dolog elmélyíthető, és a felszabadultság nem a mélység rovására megy, hanem annak kiteljesítésére.

Milyen kapcsolatod volt a befogadó családdal? Milyen közös programjaitok voltak?

Az iskolai életen túl a családdal, közösséggel töltött idő kincs. Amikor kempingezni, vagy síelni megy a család, vagy összegyűlünk Hálaadás Napján, és mind hálát adunk valamiért, együtt ünnepeljük az ünnepeket, vagy akár csak a mindennapokat éljük. Egy nagy és gyönyörű ajándékot adnak az embernek: szinte lesz egy második családja. Én hét új testvérrel gazdagodtam, és ennél nagyobb ajándék nincs is talán. Az, hogy én ezt a közeget megtapasztalhattam 16-17 évesen, nagyon fontos számomra.

Hogyan összegeznéd a kint eltöltött 10 hónapot?

Tudom, hogy sokan, mikor Amerikára gondolnak, nem azok a dolgok jutnak eszükbe róla, mint amikről beszéltem. Előítéletek, egyoldalú tények, olvasott adatok. De nekem ilyen volt Amerika. Sokszínű, izgalmas, barátságos és mély. A legnagyobb kaland és a legszebb ajándék.

Nóri! Isten hozott itthon! Kívánom, hogy sikeres érettségit tegyél jövőre, s terveidet valóra válthasd!

Kalász Ákos

Akit érdekelnek a GO-ról további részletek, megnézheti a program honlapjait: http://www.globaloutreachprogram.com/   és magyar nyelven a http://www.globaloutreach.hu/ ahonnan a jelentkezési adatlap is letölthető már.

Keresd Sík Péter tanár urat!