A piaristák IV. Patrociniumi Fesztiváljának keretében november 20-án a gimnázium alsós, 26-án a felsős diákjai adtak zenés – a rendalapítóra emlékező – ünnepi műsort. Rengeteg szülő, barát és váci polgár látogatott el az iskola dísztermébe – köztük sok olyan diák is családjával, aki éppen az idén felvételizik a Piarista Gimnáziumba.

Az iskola diáksága számára az idei ünnepségre november utolsó péntekén került sor. Az ünnepi szentmisét a dómban Palánki Ferenc egri segédpüspök, a Püspöki Kar ifjúságreferense celebrálta. Arra buzdította a fiatalokat, hogy ismerjék fel az út szélén stoppoló Megváltót, vegyék fel autójukba a rájuk váró Krisztust, és merjék Jézusra bízni életük vezetését. A délelőtt további részében a gimnázium alsó tagozata a zeneiskola koncerttermében a Gável testvérek koncertjét hallgatták, míg a nagygimnazisták az iskola dísztermébe gyűltek össze. A rendalapító szentre emlékező műsorban végzős piarista diákok is helyet kaptak: Nagy-Göde Fruzsina énekével, Vackán Kende Liszt-zongorajátékával tette még emlékezetesebbé az ünnepet. Barsi Bernadett és Tőkés Borbála 10. A osztályos tanulók Vác finnországi testvérvárosában tett látogatásukról számoltak be, majd Martin Hirvonen úr a finn nagykövetség munkatársa nyitotta meg a folyosói fotókiállítást. Végül az ünnep fővendégeként Eperjes Károly színművész lépett a színpadra. Előadásáról hosszabban Varga Júlia írt (alább).

Szamócát lakomáztak a piarista diákok

A színház és a színész mesterség nagy rajongójaként, kissé talán elfogult voltam már akkor is, mikor Eperjes Károly fiatalokat megszégyenítő lendülettel ugrott fel elénk a színpadra. Kész volt arra, hogy – miként mondta – a két legnehezebb közönség, a fiatalok és a papok előtt feltárja gondolatait és önmagát.

Elfogultságom már az első perc után átváltozott őszinte és kiérdemelt tiszteletre. Szamócát (ahogy őt a művészvilágban ismerik), mindenki  teljes átéléssel figyelte. Első perctől kezdve ittuk szavait, előadásmódja az utolsó sorban ülőket is magával ragadta. Művészet, keresztény erkölcs, szórakoztatni vágyás és nagy-nagy emberszeretet  tükröződött szemében, szavaiban és kiállásában egyaránt.

Egy előadó lehet akármilyen nagy tudású,  mondanivalója csak akkor hullik jó földbe, és akkor tud gyümölcsöt hozni, ha a termőföldet előre jól megkapálják, előkészítik, hogy ne kemény göröngyök között hánykolódjon az értékes mag. Eperjes Károly hitelessége, keresztény életszemlélete, sajátos humora, épp ezt a befogadást tették lehetővé mindenki számára. Katolikus családapaként és elismert művészként beszélt a hivatás, a párválasztás, a minket érintő és hozzánk közel álló döntések komolyságáról, testünk védelméről, (mely a Szentlélek temploma), böjtről, imáról és olyan dolgokról, amiket a mi korunkban annyit hallunk mindenfelől, hogy már a könyökünkön jön ki. Szinte már közhelynek számító dolgokat tárt fel előttünk és tett mégis érdekessé, és valóban lényegessé. Biztatott minket annak a kiváltságos helyzetnek a kihasználására, hogy mi katolikusként a Szentgyónásban tudjuk letenni terheinket, bűneinket. Idézett korunk „szentjétől”, II. János Pál pápától is, és az igazság, a jóság és a szépség harmóniájának fontosságát bizonyította nekünk. Sajátos humorral és az egész előadás stílusára jellemzően nyújtotta át jó tanácsként az ismert közmondás „átiratát”: Az életben jobb megijedni, mint félni, mert a megijedést még ki lehet mosni! A félelem – mint mondta – irracionális, pusztító dolgokra képes. Az Istentől emiatt nem szabad félni, de az Istenkapcsolatunkat féltenünk kell!

Nagy élmény és még nagyobb megtiszteltetés volt, hogy felkonferálhattam egy olyan művészt, akiről nem azt az elcsépelt klisét mondanám, hogy a szakmájának, a művészetnek él, hanem azt, hogy úgy éli meg mindezt, a hivatását, a keresztény életet és a színészetet oly jól egyezteti össze, hogy ezzel példaértékűvé válik előttünk, a felnövekvő ifjúság előtt.

 Varga Júlia 12. C