„A legnagyobb rejtély nem az, hogy az embert a véletlen valahová az anyag és a csillagkozmosz közepébe hajította, hanem hogy ebben a fogságban önmagunkban olyan gondolatokat ébresztettünk, amelyek elég hatalmasak ahhoz, hogy életünk semmiségét kétségbe vonjuk.” Hamvas Béla

Kovalik Balázs izgalmas rendezésében Boito Mefistofeléjét láttuk a Magyar Állami Operaház színpadán február 21-én. Modern, elgondolkodtató előadás élményével gazdagodtunk.

A címszereplő, Mefistofele, aki „Az erő része, mely/ örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.” (Goethe – Faust) – Faustot kívánja kárhozatra juttatni fortélyaival. Faust bármely kívánságát kész teljesíteni bízva abban, hogy a földi örömöket – mint oly sok ember – összetéveszti majd az igazi boldogsággal. Várva várja a pillanatot, amikor Faust megelégszik a földivel, s nem óhajt a lelke ismeretlen egekbe törni. Hiába fáradozik, nem veszi számításba azt az erőt, azt a szeretetet, amely meg tudja menteni az embert önnön magától. A sátán a megkötött egyezmény jogosságában bízik, de a megváltás igazságával nem gondol. Isten előtt viszont a ravasz egyezményeket elsöpri a mérhetetlen kegyelem árja. Ahogyan a Bibliában írva van: „A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet.” (Róm 5,16)

Kovalik rendezése változatos, de egymással koherens rendszert alkotó szimbólumokkal gazdagította az előadást. A modern rendezésben ráismertünk a XXI. század boszorkányszombatára, intenzív és dinamikus megoldásai szélesre tárták az értelmezés kapuit, s ki-ki újabb variációval gondolhatta tovább a művet. A kerubok csodálatos kórusát és a szólistákat hallgatva ismét bebizonyosodott, hogy a hang egy egészen új síkot teremt a megértésben, és a lélek mélyéig tud hatolni. A díszlet hol rendkívül egyszerű volt és csupaszságával a művészeket állította középpontba, hol pedig különleges volt és fokozta az élményt. A rendhagyó térkihasználás és a nem mindennapi technikai megoldások nagyszerűséget és izgalmat adtak a rendezésnek.

A mű üzenetét, miszerint a hedonizmus nem életcél, s a boldogságot végül erényben és alkotásban találhatjuk meg, nem árt fontolóra vennünk – ám ami a legfontosabb, hogy tudjuk, még ha a körülmények ellenünk is szólnak, az isteni kegyelem mindent fölülírhat.

 Aujeszky Nóra (11. A)