2014. jún 14.

Az alapítás 300. évfordulóján

írta: vpg_pad
Az alapítás 300. évfordulóján

tede.jpg

Június 14-én Te Deumra gyűltek össze a piarista diákok. A szentmisét Futó Béla igazgató celebrálta. Az évzárón a hagyományokhoz hűen az iskola nyilvánossága előtt osztották ki az iskola nagydíjait.

 

  Kalazancius Érem - “Pietati et litteris” fokozat    

pro.jpg A Piarista Rend magyarországi működésének 300 éves jubileuma alkalmával 1942-ben alapított díjat olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű; a gimnáziumi évek alatt végig kimagasló tanulmányi eredményt ért el, osztályközösségének pedig építő és megbecsült tagja volt.

Az iskola 299. tanévében a tanári kar felterjesztése alapján a Kalazancius érmet a Tartományfőnök Úr  Prontvai Virág 13. c osztályos tanulónak adományozta, aki kimagasló tanulmányi eredményéért, példamutató kötelességteljesítéséért, közösségért végzett munkájáért kapta a díjat.

 

Kollonitz Zsigmond díj

sos.jpgAz iskola külön díja azon diákok számára, akik a legkiemelkedőbb diákjaink emberi és tanulmányi szempontból egyaránt. Különös értéke ennek a díjnak, hogy idén, az iskola alapításának 300. évfordulóján adjuk át. A díj névadója: Kollonitz Zsigmond váci püspök a váci piarista iskola alapítója.

A jutalmazott Soós András 12. a osztályos tanuló, aki kimagasló tanulmányi eredményéért, példamutató kötelességteljesítéséért, közösségért végzett munkájáért kapta a díjat.

 

Sík Sándor Díj:

A Sík Sándor díjat 1964-ben egy hálás öregdiákunk alapította, hogy Sík Sándornak, a magyar piarista diákok önzetlenszívű atyjának emlékét megörökítse. A Sík Sándor díjat olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű és szorgalmú; osztályában közösségi munkát végző és megbecsült tag volt.

A tanári kar felterjesztése alapján a Sík Sándor díjat a Tartományfőnök Úr a következő tanulóknak adományozza:

Nagy Göde Fruzsina 13. c osztályos tanuló, aki a klasszikus műveltségterületeken való kimagasló tanulmányi eredményeiért,

Halász Laura 12. a osztályos, aki tanulmányi teljesítményéért, példamutató magatartásáért és közösségépítő tevékenységéért kapta a díjat.

 halla.jpghallla.jpg

 

 

 

 

 

 Mayer Dániel Díj:

sdsd.jpgAz alapító szándéka szerint az alapkötelezettségeit meghaladó rendkívüli felelősségvállalásról, illetve a közösségért vállalt áldozatról tanúbizonyságot tevő diáknak adható.

Idén a tantestület javaslatára Riedly Dénes 13.C osztályos tanuló kapta a díjat kiemelkedő tanulmányi munkájáért és önzetlen segítségért.

 

 

 

 

Simonyi Alfréd Díj:  haan.jpg

Simonyi Alfréd, hálás piarista öregdiák, egykori tanárunk díjat alapított, amellyel minden évben a természettudományok (elsősorban a fizika) terén kiemelkedő eredményt elért tanulót jutalmazzuk.

A 2013/14-as tanévben Halász András.13. c osztályos tanuló érdemelte ki ezt az elismerést a matematika OKTV-én elért eredményért.

 

Brusznyai Árpád Díj:    

moza.jpgA Brusznyai Árpád Alapítvány minden évben emlékéremmel, oklevéllel és pénzjutalommal díjaz egy gimnáziumban végzett diákot Veszprém és Vác város mártírhalált halt tanárának emlékezete és szellemisége ápolásáért. A diák gimnáziumi tanulmányai során hitéletével és a latin nyelv kiemelkedő művelésével érdemli ki a kitüntetést.

Az idei díjazott Molnár Zalán Ágoston 12. a osztályos tanuló, aki a latin tanulmányokban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért és hitéleti tevékenységéért érdemelte ki a díjat.

 

Haris Béla Díj: 

haris.jpgA Haris Béla díjat iskolánk néhai testnevelés–rajz szakos tanárának emlékére a tantestület hozta létre unokája, Haris Róbert támogatásával. A jutalmat minden évben az a végzős diák kapja, aki az iskola sportéletében kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Idén Török Dániel 12. a osztályos tanuló eredményes – elsősorban a labdarúgás területén – kimagasló sportmunkájáért kapta a díjat

 

 

Morus Díj:

 A Morus-díj egy olyan új közéleti-jellegű elismerés, melyet azok a végzős középiskolás fiatalok kaphatnak, akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem jól láthatóan szívesen, aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben, nyitottak a közéletiségre és emellett elkötelezett keresztények.

Az idén a Morus díjat Szegletes Dorka 12.a osztályos tanuló kapta,  a közösségi ügyek képviseletéért, amiben kamatoztatta éles logikáját; a dolgok gyors átlátását, bátorságát és kitartását. Ezentúl tudatos hitkeresés és vallásosság jellemzi a díjazottat.

 A másik díjazott Hegedüs Renáta 13.c tanuló, aki  kiemelkedő tanulmányi munkájáért, példamutató kötelességteljesítéséért, az osztály- és iskolai közösségben végzett munkájáért és elkötelezetten vállalt hitéért kapta a díjat.

 

A bizonyítványosztás után 39 kitűnő tanulót és 105 jeles rendű tanulót számolhattunk. (Összegük közel az iskola diákságának negyede!) Az iskola összes tanulóinak átlaga 4,21 (!).

A záróünnepségen a kiemelkedő tanulmányi versenyeredményeket és a sportsikereket is megünnepeltük. Neveket itt olvashatják a büszke szülők, diákok, barátok és a jutalmazottak.

díja.jpg

Az ünnepség végén köszöntöttük és elbúcsúztattuk azt a 11 elballagott énekkarost, akik sok éven át szolgáltak a kórusban.

enekkar.jpg

 A Te Deumon elköszöntünk Szórád Ágnes tanárnőtől is, aki az iskola leánykollégiumának kialakításában vállalt nagy szerepet. 40 éves pedagógusi szolgálata után Isten áldja őt egészségben nyugdíjas évei során!

szorada.jpg

A tanév véget ért. Hála Istennek vagy Istennek legyen hála. Jó pihenés a maradóknak, a végzősöknek sok sikert kívánunk a hétfőn kezdődő érettségihez!

 tede2.jpg

 

 

Szólj hozzá

beszámoló 300 éves iskola