Péntek reggel a többi vácival együtt Sződligeten szálltunk fel a buszra, amelyen addigra már mindenki más fent ült, körülbelül negyven ember – a pesti, szegedi, mosonmagyaróvári és kecskeméti tanárok és diákok is. Úgy háromnegyed óra múlva elhagytuk Magyarországot, és jó hangulatban suhantunk Krakkó felé.

A krakkói iskolába – nyolcórányi nevetős-filmnézős-beszélgetős utazás után – hét körül érkeztünk meg, ahol kis várakozást követően megmutatták, hol fogunk aludni, majd következett a vacsora és a nyitóest. A lengyel, szlovák és magyar ételek megkóstolása után a napot gyönyörű lengyel dalok által kísért imával zártuk a tornateremben.

Szombat délelőtt a kissé nehézkes ébredést és a reggelit a konferencia, majd kiscsoportos alkalom követte. A csoportbeszélgetések témája a nyolc boldogság egyike, a lelki szegénység volt. Megvitattuk, hogy mi kiket tartunk szegénynek a környezetünkben, a világban, valamint azt is, magunkat miben tartjuk szegénynek.

A napsütötte udvaron eltöltött ebéd után buszra ültünk, és beutaztunk Krakkó belvárosába. Két és fél óránk volt a szabad városnézésre-időtöltésre, szóval kisebb-nagyobb csoportokba verődve elindultunk.

Láttunk élő szobrokat, utcai táncosokat, hintókat, bementünk egy bazárba és drága kacatokkal tömött szuvenírboltokba, megkóstoltuk a lengyel tradicionális ételnek mondott zapiekankát, beszélgettünk, nevettünk, ide-oda mászkáltunk… Végül az időnk leteltével – ami talán kicsit túl gyorsan elkövetkezett – visszatértünk az iskolához.

A következő programpont a líceumban megtartott szentmise volt, amelyet lengyel nyelven celebráltak, de Velkey tanár úrnak és a modern technikának köszönhetően mi magyar nyelven is hallgathattuk.

Az este folyamán aztán a vallásos énekek show-jára és bulira is került sor. Mindkettő fergeteges hangulatban telt, együtt énekléssel, a jól megszokott lengyel „utánzós”- és körtáncokkal, füstgéppel, fényekkel, dübörgő zenével…

Az éjszakába nyúló vigília és szentségimádás volt az este utolsó tevékenysége; itt szintén zenekari kísérettel előadott lengyel dalokat hallgathattunk (illetve énekelhettünk, amennyiben a kiejtés nem okozott gondot ;)), imádkoztunk vagy éppenséggel a zenét hallgatva szenderegtünk a matracokra dőlve, esetleg vártuk, hogy sorra kerüljünk a zuhanyzóknál.

Vasárnap reggel a negyed órára lévő piarista templomhoz sétáltunk el; itt részt vettünk a szentmisén a lengyel hívekkel együtt. Visszaérve az iskolához már csak egy dolog volt hátra – a nem várt zárás. A szervezők megköszönték a részvételt, és a 2014-es krakkói piarista találkozó ezzel hivatalosan lezárult.

Az ebéd elfogyasztása után aztán nehéz szívvel útra keltünk. A visszaút mintha gyorsabban telt volna, pedig minden percét próbáltuk kiélvezni. Amikor a busz megállt Sződligeten, hogy a váciakat elsőként kitegye, szomorúan búcsúztunk el egymástól, magunkban fogadkozva, hogy még találkozunk.

 Mindenesetre ez a szomorúság meg sem közelíti méreteiben annak az örömnek és boldogságnak az összességét, amit együtt éltünk át és szereztünk egymásnak ez alatt a pár nap alatt. Alkalmunk volt más – lengyel, szlovák ÉS magyar – piarista diákokkal új barátságokat szőni, a lengyel kultúrát legalább egy kicsit is megismernünk Krakkón és a lengyel vendégszereteten keresztül, emellett gyönyörű miséken is részt vehettünk.

 A találkozó sok új barátsággal, ismerettel és feledhetetlen emlékkel zárult, amiért mindannyian borzasztó hálásak vagyunk és még egy jó darabig emlegetni fogjuk ezeket, remélve, hogy legközelebb több társunkkal együtt vehetünk részt ezen.