2015. ápr 21.

Károly Iréneusz Fizika Verseny döntője volt iskolánkban

írta: vpg_pad
Károly Iréneusz Fizika Verseny döntője volt iskolánkban

A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet a katolikus egyházi iskolák tanulói számára – immár 23. alkalommal – idén is meghirdette a Károly Iréneusz Fizika Tanulmányi Versenyt.

 Idén a verseny döntőjének házigazdája a 300 éves váci Piarista Gimnázium volt.

A versenyen 18 neves egyházi középiskola több mint 40 csapata vett részt 3 korcsoportban.

csoportkep_8b.jpg

A csapatok 3 versenyszámban mérhették össze fizika tudásukat, amelyet a versenybizottság külön-külön értékelt. A zsűri az ELTE oktatóiból állt, amelynek elnöke dr. Tél Tamás professzor úr volt, munkáját dr. Juhász András, dr. Bérces György és dr. Csanád Máté segítette.

A versenykiírását követően az első két kategória számára az első feladat egy házi dolgozat elkészítése volt. Ennek keretében kísérleteket, méréseket kellett végezni. Ez egyúttal feltétele is volt a többi fordulón való részvételnek.

A második (döntő) fordulóban egyéni írásbeli dolgozatok következtek valamennyi korosztály számára, amelyre már iskolánkban került sor a verseny első napján – több mint 70 tanuló részvételével. A harmadik versenyszám korosztályonként különbözött. A III. korcsoport számára (11-12. évfolyam) egy ki mit tud jellegű kísérleti show-műsor volt, amelyben sok kísérletet kellett értelmezni. A verseny második napján a I-II. korcsoport (7-8. évfolyam, valamint 9-10. évfolyam) látványos és igen színvonalas kísérleti bemutatóival mérte össze tudását.

A versenyzők közös szentmisén vettek részt szombat délelőtt, majd ez után került sor az eredményhirdetésre.  A versenybizottság 33 oklevelet és komoly természettudományos könyveket osztott ki.

20150418_092014.jpg

Iskolánk a váci Piarista Gimnázium, kiváló eredményeket ért el:

Az otthoni kísérleti fordulóban I. helyezett lett az I. korcsoportos csapatunk. Tagjai: Gyalus Dorka, Kiss Róbert, Vidra Boglárka, Földváry Levente, Falta Zsombor 8. osztályos tanulók, felkészítő tanáruk: Dr. Kásáné Meszlényi Lívia. A nyolcadikosok készítettek alkoholos, elektromos (termisztoros) hőmérőket, modellezték a bimetálos hőmérőt. Igen sok mérést végeztek, ezekről fotókat, grafikonokat, rövid filmeket készítettek. Dorka beszámolója itt olvasható.

Ugyanebben a fordulóban III. helyezett lett a II. korcsoportos csapatunk: Komjáti Csenge, Rottenbacher Kincső 10. osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Balaton Tamás. A tizedikesek mobiltelefonos mérésekkel távolság-, és magasság meghatározást, gyorsulásmérést és számítógépes mozgáselemzést végeztek.

 A kísérleti bemutatót az I. korcsoportban a zsűri III. helyezéssel értékelte, a látványos forgómozgásos kísérletek a diákok közönségdíját is elnyerte.

Eredmények: itt.

További képek az iskola galériájában megtekinthetők.

A versenyről készült kisfilm az iskola médiaszakkörének munkája:

 

Szólj hozzá

beszámoló videotár tanulmányi verseny