2015. aug 31.

Tájékoztató az iskolai kenuk használatáról

írta: vpg_pad
Tájékoztató az iskolai kenuk használatáról

Kedves Diákok, Szülők, Öregdiákok!

4-szemelyes-turakenu-elado_11289562540.jpgAz iskola valamennyi kenuját a nyár során felújítottunk. A flotta több hajóját a váci komp feletti stégen helyeztük el,a váci Kajak - Kenu Baráti Körnek köszönhetően.

A nyár bár órákon belül elmúlik, az ősz első hetei is jó idővel kecsegtetnek. Tehát lehetőség van a hajók használatára, bérlésére. Bár a hétköznapok már tanulással telnek, aki szeretne, találhat lehetőséget arra, hogy evezzen kicsit. A hajók a stégről pillanatok alatt vízre tehetők.

A kenukölcsönzés módja:

  1. Az iskola tanárai, dolgozói, diákjai, szülők, testvérek és öregdiákok használhatják saját felelősségre. (18 éven felüli felelősséget vállalónak kell lenni a bérlők között.)
  2. A hajót az iskolai portán kell kérni, ahol feljegyzik a bérlő adatait (személyigazolvány kell), majd a kért mellények és lapátok az iskolából elvihetők. Igazolványt letétbe kell helyezni. Az itt kapott igazolás ellenében adják oda a hajót a stégen. A letétbe helyezett igazolványt a lapátok leadásakor visszakapja a tulajdonosa.
  3. A hajók használatai díja: 300 Ft/ személy /megkezdett nap. Ezt a portán kell fizetni. A hajók 4 személyesek. Ha a társaságban az 1. ponton kívüli személy(ek) is vannak, akkor azoktól 600 Ft térítési díjat kérünk.
  4. Több napos használatot a műszaki vezetőtől Hanák Ferenctől kell kérni: muszakivezeto@vpg.sulinet.hu 30/312-1090.
  5. Az iskola portája a nyáron hétköznap 8-16 óráig van nyitva. (Du. 4 órai használat esetén másnap reggel 8-kor lehet leadni az eszközöket.) Hétvégi kölcsönzésre előre kell gondolni.
  6. A porta iskolai időben este nyolcig mindig nyitva van, de vigyázat, a hajókkal sötétedéskor már nem lehet a vízen tartózkodni.
  7. "Vízen levő (közlekedő vagy veszteglő) csónakban tartózkodó úszni nem tudó, valamint 14 évnél fiatalabb személy, továbbá vízi sporteszközön közlekedő minden személy köteles mentőmellényt viselni."
  8. A kenukban, lapátban, mellényben esett meghibásodásokat kérjük a leadáskor jelezni.
  9. A vízi közlekedésre a Hajózási Szabályzat megfelelő pontjai érvényesek!

 

Szólj hozzá

sport 2015 nyara