Megjelent a Piarista Diákszövetség ösztöndíj pályázata
A Magyar Piarista Diákszövetség alapítványa céljainak megfelelően a piarista iskolákba járt, egyetemen vagy főiskolán továbbtanuló diákok támogatására pályázat útján elnyerhető
ösztöndíjalapot létesít 1.000.000 Ft éves összeggel.
Az ösztöndíj szemeszterenkénti összege átlagosan 80 000 Ft, az eredményes pályázatok számától, a pályázók tanulmányi eredményétől és szociális helyzetétől függően.
Az ösztöndíj elnyerésére pályázatot nyújthat be az a volt piarista diák, aki:
- valamelyik magyar egyetem vagy főiskola hallgatója;
- a Magyar Piarista Diákszövetség tagja, vagy tagfelvételi kérelmét a pályázattal együtt benyújtja
- a piarista nagycsalád segítését vállalja önkéntes munkája által
- átlagos tanulmányi eredménye legalább 4,0 (érettségi bizonyítvány másolatával, illetve előző félévi leckekönyv másolatával kell igazolni);
- a családban az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg a mindenkori minimálbér összegét (a hallgató nyilatkozata szükséges a család jövedelemmel rendelkező tagjainak bruttó keresetösszegéről és az eltartottak számáról).
Az ösztöndíjra a tanév elején kell pályázni, az első félév végén az ösztöndíj-feltételek teljesülését tanúsító igazolásokat kell bemutatni. A feltételek nem teljesülése esetén az ösztöndíj a második félévre megszűnik.
A félévi tanulmányi eredmény miatt megszűnő ösztöndíjak összevont keretösszegéből azon pályázók nyerhetnek az év végéig ösztöndíjra jogosultságot, akik az év elején a pályázati feltételeknek megfeleltek, de hely hiányában nem nyertek ösztöndíj jogosultságot. A maradványkeretre az ösztöndíjbizottság a második félévre szólóan pótpályázatot hirdethet.
A Pályázati űrlap:
userfiles/Ösztöndíj_adatlap_2015-16(1).pdf
A pályázat beadásának határideje és módja: 2015. november 05., postai úton az alapítvány címére ÉS elektronikusan (aláírva, szkennelve) az alapitvany@mpdsz.piarista.hu címre. További információ a pályázással kapcsolatban ugyanitt kérhető.
Az elbírálás határideje és eredményhirdetés: 2015. november 10.
Az ösztöndíj kifizetése a hallgató folyószámlájára utalással történik.
Budapest, 2015. szeptember 28.