2015. nov 10.

Internet és olvasás

írta: vpg_pad
Internet és olvasás

dscn2055.jpg

2015. október 16-án került sor a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium szervezésében az Internet és olvasás című előadásra. A jelenlévő szülőknek Valaczka András magyartanár tartott bemutatót az információs technológia, az internetezési szokások és az olvasási szokások kapcsolatáról, illetve a világháló használatának az intelligenciára és olvasásra gyakorolt hatásáról. Alaposan felkészült előadónk humorral, személyes példákkal tarkított eszmefuttatása nem merült ki vészharangok kongatásában, hanem konkrét cselekvési stratégiák felvázolásában teljesedett ki.

A megjelent 40–50 szülő első körben statisztikai adatokkal ismerkedett meg. Rálátást nyertünk arra, hogyan szorul vissza a verbalitás az iskolában (23 másodperc óránként), de annak falain kívül is, miközben a rövid szöveges üzenetek száma meglehetősen magas (60 üzenet naponta). Vagy szembesülhettünk azzal, hogy mennyi időt tölt egy átlag felhasználó internetezéssel (4 óra 29 perc), milyen hatással van a tanulmányi eredményekre, ha egy diák számára megnyílik az otthoni internethasználat lehetősége (20%-os tanulmányi romlás). Ebből azonban nem következik az intelligencia romlása, sőt enyhén emelkedik az utóbbi évtizedekben. A szövegalkotó képesség, a verbális kifejezőkészség viszont vészesen romlik, és a hiperaktív zavarok is összefüggést mutatnak a világhálós szörfözéssel.

dscn2054.jpg

A tudományos kutatások eredményei rettentőek és reménykeltőek is lehetnek, az emberek többségét, a szülőket azonban elsősorban az érdekli, hogyan segíthetnek gyerekeiknek, miként mérsékelhetik a multimédia nem kívánatos hatásait, és mit tehetnek minél teljesebb emberré formálódásuk érdekében. A tiltások gúzsba kötő hálójából milyen módon lehet proaktív kezdeményezésekkel éltető miliőt teremteni? Hogyan lehet úgy javasolni a jót, hogy közben a választás szabadságát is megengedjük? Milyen olvasmányokból főzzünk ízletes szellemi táplálékot? Ilyen kérdésekre kereste a választ előadónk a szülőkkel együtt. Olyan kínálatot ismertünk meg, amelyben nyugodtan megbízhatunk, illetve olyan lehetőségek tárultak elénk, amelyekből a későbbiekben is módunkban áll meríteni. Néhány ötletet az előadás vázlatával együtt a csatolt dokumentumban szemügyre vehetnek azok is, akiknek nem állt módjukban személyesen bekapcsolódni az előadásba, az azt követő termékeny beszélgetésbe.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a szülők és az iskola aggodalmaira vannak válaszok, hogy ezeket a válaszokat közösen kereshetjük, sőt keresésünk párbeszéde megnyitja az együttműködés olyan fórumait, amelyek eredményesen mozdíthatják elő a ránk bízottak teljes, teljesebb emberré formálódását. Örülünk, hogy ilyen nagyszerű alkalmakra is jut támogatás, ugyanis a rendezvény az „1 ház, 7 rend, 1 küldetés” pályázat keretében az „Intézmény-szülő jó gyakorlat megvalósítás” keretén belül a Széchenyi 2020 program finanszírozásával valósult meg.

Az előadás prezentációja elérhető >>> itt <<<.

Molnár Lehel SchP

szechenyi-2020-program-palyazatok-2016.jpg

Szólj hozzá

beszámoló