2016. jan 21.

Ökumenikus imahét

írta: vpg_pad
Ökumenikus imahét

index_2.jpg"Ti vagytok a föld sója"

"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!"

Iskolánk is csatlakozott a keresztény világegyházak közös imádságához, az ökumenikus imahét Istentiszteleteihez. Kedden a kicsik, szerdán az utolsó két évfolyam diákjai, csütörtökön a 9-10. évfolyam tanulói imádkoztak a keresztény, azaz Krisztus-hívő egyházak egységéért. Az idei ökumenikus istentisztelet liturgikus rendjét a lett egyházak állították össze. Az oltárra lett hagyomány szerint kenyér és só, valamint Isten világosságát szimbolizáló gyertya került. A kenyér egyszerre jelenti a vendéglátás gesztusát, és jeleníti meg az Úrvacsorát, az Eukarisztiát. Az egység szándéka mellett hitet téve minden osztályból két diák – egy protestáns és egy katolikus tanuló – helyezett el egy-egy égő mécsest az oltáron. Az istentiszteleten közösen imádkoztunk testvéregyházaink lelkipásztoraival. Köszönjük Detre János és Sinkó Gábor evangélikus, Rózsa Katalin és Borsai Attila református és Meláth Attila baptista lelkészek igehirdetését, jelenlétét.

Szólj hozzá

beszámoló