2016. már 31.

Helytörténeti-helyismereti háziverseny

írta: vpg_pad
Helytörténeti-helyismereti háziverseny

vac_cimer.pngRésztvevők köre: két vagy háromfős csapatok (egy osztályból több csapat is nevezhet, lehetnek vegyes csapatok is). Kategóriák: A versenyzők ugyanazokat a kérdéseket kapják, de a 7-8. és a 9-11. osztályosokat külön pontozzuk.


Nevezés: Nevezni az első feladatsorra adott válaszok beküldésével lehet. A nevezésnek a válaszokon kívül tartalmaznia kell a versenyző diákok nevét, osztályát és felkészítő tanáruk nevét.


Fordulók: A verseny öt fordulóból áll. Az első négy forduló Vác különböző részeihez kapcsolódó kérdésekből áll, amelyek során fel kell keresni a kérdésben szereplő helyeket, olykor egyéb kutakodásra is szükség lesz. A feladatsorokat az iskola honlapján tesszük közzé, a megoldásokat e-mailben várjuk az it@vpg.sulinet.hu címre (vagy papíron a könyvtárban). Az ötödik fordulóba kategóriánként az 5 legjobb csapat jut be, akiknek először egy írásbeli feladatsorral kell megküzdeniük, majd szóban folytatják a küzdelmet. A döntő feladatait Vác: A Dunakanyar szíve (történelmi városkalauz helybelieknek és világcsavargóknak) c. Vác Város Önkormányzata által kiadott könyvből állítjuk össze.


Pontozás: Minden jó válasz egy pontot ér. A leggyorsabb beküldő csapat, ha elér legalább 70%-ot három extra pontot kap, a második leggyorsabb kettőt, a harmadik egyet. A négy forduló pontjai összeadódnak, ez alapján számítjuk a döntőbe jutást.


Díjazás: könyvutalvány, tortautalvány, múzeumlátogatási utalvány. (Egyebekről a szaktanárok nyújtanak tájékoztatást.)


Időpontok: Az egyes feladatsorok háromhetenként jelennek meg (március 21., április 11., május 2., május 23.), amelyeknek beküldési határideje a következő forduló megjelentetésének napja. A negyedik forduló beküldési határideje június 6. Az első négy forduló után június 8-án hirdetünk eredményt. A döntőt június 14-én tartjuk.

Az első forduló

  1. Hány darab az ártér élővilágát bemutató tábla van kirakva az ártéri tanösvényen?
  2. Hány darab piros pad található a bicikliút mellett a Gombás-pataktól délre a Vác tábláig?
  3. Hány szobor van jelenleg a Kőszentes hídon?
  4. Kiknek a szobrai és miért hiányoznak a hídról?
  5. A hét kápolnában a rózsafüzér titkait ábrázoló képeket láthatunk. Melyik titok ábrázolása hiányzik?
  6. Vagy mégsem hiányzik, de akkor hol van?
  7. Mi az a két szó, ami a Szemvíz-forrás Mária szobra előtti rácson olvasható?
  8. Hány darab zászlórúdtartó van a Honvéd emlékművet körülvevő kerítésen?
  9. Christian Götz tábornok sírja az Alsóvárosi temetőben van (bár a teste már nem nyugszik itt; a sír látható a főútról, csak egy sírlap alkotja). Mi az utolsó sora a sírlapon olvasható szövegnek?
  10. Hogyan fordítható magyarra?
  11. A ravatalozó felé haladva található a Preszly kripta. Melyik másik család halottai vannak még ide eltemetve?
  12. A piarista kripta (a temető első parcellájában) obeliszkjén szereplők közül ki az, aki börtönbe került majd emigrált a kommunisták miatt?
  13. Mi a felirata Karcsu Antal Arzén sírjának (az első és a hatodik parcella határán, az előbbiben)?
  14. Ki nyugszik Karcsu Antal Arzén mellett?
  15. A honvéd sírokhoz (a szovjet emlékmű mögött, szintén látható a főútról) kis lépcső vezet a jobb oldalon, hány foka van a lépcsőnek?
  16. A Zsellér-dűlőn, a Lovastanya kerítésénél áll egy kereszt. A Megfeszített lába alatt olvasható egy szó, mi az?
  17. Hol található (utca, házszám) Oswald Gáspár emléktáblája?
  18. Hol található (utca, házszám) Quell Rudolf emléktáblája?
  19. Hol található (utca, házszám) Peukert Károly emléktáblája?
  20. Hol található (utca, házszám) a Pesti vagy Alsó-kapu emléktáblája?
Szólj hozzá

tanulmányi verseny